Elhunyt Sorin Frunzăverde egykori demokrata, majd nemzeti liberáis párti politikus

Hosszú betegség után vasárnap a resicabányai sürgősségi kórházban elhunyt Sorin Frunzăverde befolyásos bánsági politikus, volt környezetvédelmi, turisztikai és védelmi miniszter.

A kohászipari mérnöki végzettséggel rendelkező Frunzăverde a Demokrata Pártban kezdte politikai pályafutását, majd a Demokrata-Liberális Párt egyik vezéregyénisége lett, 2012-ben pedig belépett a Nemzeti Liberális Pártba.

Egyike volt 2007-től 2009-ig az első romániai európai parlamenti képviselőknek, emellett tagja volt a román törvényhozásnak is, három ízben pedig miniszteri tisztséget is betöltött (a környezetvédelmi, az idegenforgalmi és a védelmi tárca élén).

Kétszer választották meg a Krassó-Szörény megyei önkormányzat elnökének. A politikától 2016-ban vonult vissza, amikor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alapján kétéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hivatali befolyással való visszaélés miatt. Rábizonyították, hogy a 2014-es elnökválasztások második fordulójában megyei tanácselnöki minőségében „ráhatott” a települési polgármesterekre, hogy Klaus Johannis államfőjelöltnek gyűjtsenek szavazatokat.

A boksánbányai születésű politikus 59 éves volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?