MPP: Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását kérje az RMDSZ a kormánytámogatásért cserébe

Nyílt levélben szólítja fel Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, hogy a nemzeti liberális párti (PNL-s) kormány beiktatásához szükséges támogató szavazatokért cserébe kérje Beke István és Szőcs Zoltán „helyzetének jogszerű rendezését”. Az MPP vezetője szerint a terrorizmus vádjával elítélt két kézdivásárhelyi fiatalember bebörtönzésével „ilyen súlyos sérelem nem érte közösségünket és annak jogait a kommunista rezsim megbukása óta”.

A péntek délután a sajtóhoz eljuttatott levélben a polgári párt elnöke rámutat arra, hogy a kormányalakításra felkért PNL államfőjelöltje Klaus Johannis hivatalban lévő elnök, akinek az asztalán van egy beadvány, melyben többek között elnöki kegyelmet kérnek Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

Mezei János szerint, mivel a PNL az RMDSZ parlamenti képviselőinek és szenátorainak szavazatai nélkül nem képes kialakítani az új kormány beiktatásához szükséges többséget a törvényhozásban, itt a vissza nem térő alkalom, hogy az érdekvédelmi szövetség jogorvoslatot csikarjon ki a bebörtönzötteknek.

A két székely férfit 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

„Véleményünk szerint, a Romániában élő magyar közösség és annak érdekképviseleti szervezetei nem támogathatják egyetlen egy román kormány megalakulását sem addig, amíg közösségünk két tagja jogtalan módon börtönben van. Főképp, ha a kormányzáshoz támogatást kérő párt államelnökjelöltjének lehetőségében áll azonnali módon orvosolni ezt az elfogadhatatlan helyzetet” – fogalmaz Mezei János.

Az MPP elnöke hozzáteszi, hogy „elviekben” támogatják az RMDSZ által szabott feltételeket a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról, amiket a leendő kormány megszavazása kapcsán állítottak, de „hiányoljuk a magyarság számára néhány égető probléma megoldásának követelését”. Ilyen a Beke–Szőcs-ügy, melynek megoldása érdekében „nyomatékosan” kérik RMDSZ elnökét és összes parlamenti képviselőjét, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartásával követeljék egy esetleges kormány kialakításának támogatásárért cserébe a mielőbb jogszerű rendezést.

A brassói táblabíróság döntése értelmében a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán sem szabadulhat a feketehalmi börtönből, annak ellenére sem, hogy egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a büntetőtörvénykönyvből (btk.) azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték őket.

A parlament két házának jövő szerdai együttes ülésén szavaznak majd a kormányalakításra felkért Ludovic Orban PNL-elnök által javasolt kormánynévsorról.

Kapcsolódók

Kimaradt?