Elnökválasztás: kijelölték a választási körzetek számítógép-kezelőit

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) számítógépes sorshúzással jelölte ki szombaton az ország választási körzetek szavazóirodáinak számítógép-kezelőit.

Ovidiu Oproaica, az AEP keretében működő országos választási informatikai rendszer vezérigazgatóságának vezetője elmondta, a számítógép-kezelőket azon jelentkezők közül választják ki, akik szerepelnek az intézmény nyilvántartásában, nem nyújtottak be kilépési kérelmet és jelezték, hogy hajlandóak ezen feladat elvégzésére.

Oproiaca azt is elmagyarázta, hogy a kiválasztásnál előnyt élveznek azok, akiknek az illető szavazókörzetben van az állandó lakhelyük, utánuk azok következnek, akik ideiglenes jelleggel laknak az illető körzetben, és csak akkor veszik igénybe más körzetből jövő számítógép-kezelő szolgálatait, ha az érintett körzetben nem jelentkezett megfelelő számú erre alkalmas személy.

A számítógép-kezelők száma húsz százalékkal lesz nagyobb az országban lévő szavazóhelyiségek számánál (ami több mint 18 000), hogy tartalék személyzet is biztosítva legyen.

Vajda Zsombor AEP-alelnök közölte, a prefektúrák meg fogják kapni a számítógép-kezelők azonosító adatainak listáját, az AEP honlapján azonban csak a nevek és szavazókörzetek fognak megjelenni, hogy tiszteletben tartsák az Általános Adatvédelmi Szabályzatot (GDPR).

Kapcsolódók

Kimaradt?