Elkészült az elemi osztályosok tanterve

Véglegesítette az oktatási tárca az elemi oktatás kerettanttervét. Ennek értelmében az idegen nyelv és a matematika oktatását már az előkészítő osztályban elkezdik, utóbbi tantárgy óraszáma második osztálytól heti egy órával bővül. A februárban közvitára bocsátott tanterv végleges változata április 5-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Az új tanterv alkalmazása több lépésben történik: a szeptemberben kezdődő tanévben az előkészítő osztályok és az első osztályok kezdik az új tanterv szerinti oktatást, majd a 2014-15-ös tanévben a másodikosok is új tanterv szerint kezdik az iskolát, 2015-16-tól pedig felzárkóznak a harmadik és negyedik osztályosok is.

Az előkészítő osztályban szeptembertől román nyelv és kommunikáció tantárgyat heti 5 órában tanítanak, idegen nyelv egy óra lesz, matematika 3, természetismeret 1, vallás 1, testnevelés 2, zene és mozgás 2, vizuális művészetek és kézimunka 2, személyiségfejlesztés 2. Az ebből összeadódó 19 kötelező órához még egy óra jöhet választott tantárgy formájában.

Az elsősök heti 7 órában tanulják a román nyelvet és kommunikációt, idegen nyelv itt is egy óra lesz, matematika 3, természetismeret 1, vallás 1, testnevelés 2, zene és mozgás 2, vizuális művészetek és kézimunka 2, személyiségfejlesztésből viszont lecsökken egyre a heti óraszám. A kötelező heti óraszám első osztályban 20, ehhez még egy óra jöhet választott tantárgy formájában.

A törvény értelmében a vallásóra eleve belefoglaltatik a kötelező oktatásba, ám mégsem kötelező látogatni a vallásórákat, ha a gyerek vagy a szülei ezt kérvényezik. A rendelet csak arra tér ki, hogy ilyen esetben a tanulót nem zárják le vallás tantárgyból, ám arra nem, hogy mivel töltse idejét a diák a vallásóra alatt.

A rendelet szabályozza azt is, hogy az elemi osztályok első két évében a tanórából 30-35 percet töltsenek a tanulók ismeretszerzéssel és az ismeretek ellenőrzésével, a hátralevő 15-20 percet pedig szabadon választott tevékenységgel kell eltölteniük. Második osztálytól a ismeretanyaggal eltöltött idő 45 percre bővül. 

Kapcsolódók

Kimaradt?