Asztalos Csaba: jogsértő a kötelező vallásoktatás

Törvénybe ütközik a tanulók kötelező beíratása vallásórára Asztalos Csaba szerint. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke csütörtökön a HotNews-nak adott interjújában elmondta, törvény szerint a vallásoktatásnak fakultatívnak kellene lennie.

A gyerekek „hivatalból történő beíratása" vallástanulásra korlátozza a lelkiismereti szabadságot. Ugyanakkor korlátozza a szülők jogát, hogy saját meggyőződésük alapján neveljék gyermekeiket – tette hozzá Asztalos. Hangsúlyozta: egyetlen román állampolgárnak sem kötelessége válaszolni a felekezeti hovatartozásával kapcsolatos kérdésre.csaba asztalos

Asztalos idézte az alkotmány 29. cikkelyének (6). bekezdését, amely szerint a szülőknek joga van eldönteni, hogy saját vallásos meggyőződéseiknek megfelelően részesítsék oktatásban gyermekeiket. "Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy jogukban áll ledönteni: beíratják gyermekeiket vallásoktatásra, vagy nem" - magyarázta.

A CNCD elnöke szerint az oktatási tárcának szabályoznia kellett volna azokat az alternatív tevékenységekeket, amelyek a tanárok és a diákok rendelkezésére állnak, ha a tanuló nem látogatja a vallásórákat. A tanügyi törvény értelmében már előkészítő osztálytól bevezetik a vallásoktatást, ám a szülők kérvényezhetik, hogy gyermekük ne vegyen részt ezeken az órákon.

Kimaradt?