Tizenöt gyermek veszítette el az anyját a szombati közúti szerencsétlenségben

Egy egész falu gyászol a szombati, Ialomita megyei közúti szerencsétlenség után: a tíz halálos áldozatból 9 a Munteni-Buzău nevű településről származik, 8 közülük nő. Összesen 15 gyermek veszítette el az anyját.

A G4Media.ro helyszíni riportja szerint a balesetben elhunyt nőknek 22 és 50 év közötti életkoruk volt. A vidéken nagy a szegénység, nincsenek munkahelyek, ezért mindannyian a 90 kilométerre lévő Bukarestbe ingáztak, ahol a Mega Image üzleteiben dolgoztak. Szombat hajnalban, amikor a szerencsétlenség történt, szintén a munkahelyükre tartottak.

Florin Stan polgármester elmondta, a falubeli áldozatok közül nyolcat kedden temetnek el, egyet pedig már hétfőn. Addig is a helyiek folyamatosan gyertyákat gyújtanak és virágokat helyeznek el a a községközpontban lévő emlékműnél.

Mint ismert, szombaton nyerges vontatóval ütközött az ingázókat szállító kisbusz, de még nem tisztázott, hogy a balesetet okozó kamionos miért sodródott le a sávjáról. A rendőrség három forgatókönyvet tart elképzelhetőnek: a sofőr elaludt, a sofőr rosszul lett, illetve a csúszós út vezetett a tragédiához.

Az ügyben az urziceni-i bírósági ügyészség vizsgálódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?