Az október 6-i aradi megemlékezések programja

Október 6-én, vasárnap az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának, a honvédtisztek aradi kivégzésének 170. évfordulójára emlékezünk. A nemzeti gyásznap erdélyi programjainak központi rendezvényeit Aradon tartják.

16 órakor tisztelgés és koszorúzás lesz a Vesztőhelyen álló obeliszknél, majd 17.30-tól szentmisét tartanak az aradi vértanúk emlékére az Arad-belvárosi római katolikus templomban (főcelebráns és szónok Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök).

A vértanúk emlékművénél, Zala György monumentális Szabadság-szobránál 19 órakor kezdődik a megemlékezés, amelyen beszédet mond többek között Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor, az RMSZ elnöke. A koszorúzást este nyolctól fáklyás felvonulás követi a Szabadság-szobornál.

A résztvevők számára két busz is rendelkezésre fog állni, amelyeknek menetrendje a következő: 15.30-tól indulnak a Szabadság-szobortól a Vesztőhelyre, majd 17 órától, miután véget ér a Vesztőhelyen a megemlékezés, visszaindulnak a központba a nagyszínházhoz, hogy mindenki eljuthasson a szentmisére.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?