Budapesti támogatással épült orvoslakásokat adtak át Gyergyószentmiklóson

A magyar állam támogatásával épült orvoslakásokat adtak át csütörtök délután Gyergyószentmiklóson, és hasonló lakások alapkövét teszik le az este folyamán Borszéken.

Az események díszvendége, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a két rendezvény között az MTI-nek nyilatkozva rendkívül fontosnak tartotta azt a munkát, amelyet a Studium-Prospero Alapítvány végez húsz éve azért, hogy fiatal orvosokat, művészeket, értelmiségieket telepítsen le, marasztaljon otthon, Erdélyben.

Megjegyezte: Gyergyószentmiklóson olyan lakásokat adtak át csodálatos természeti környezetben, amelyekbe bárki szívesen beköltözne. Ezek alkalmasak arra, hogy egy család el tudja indítani az életét azon a településen ahol a hivatását űzi. "Bízom benne, hogy csökkenteni tudjuk ezáltal azt a súlyos orvoshiányt, amely a régiót jellemzi, és hozzájárulunk ahhoz, hogy minél több fiatal orvos találja meg a számítását mind az erdélyi kórházakban, mind pedig háziorvosként" - fogalmazott a politikus.

Vass Levente parlamenti képviselő, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke beszédében felidézte: alapítványa húsz évvel ezelőtt a Kárpát-medencében elsőként kezdeményezte szolgálati lakások és szakkollégium építését Marosvásárhelyen pályakezdő orvosok, fiatal egyetemi oktatók, művészek számára.

Azóta a magyar kormány támogatásával számos erdélyi településen építettek és adtak át szolgálati lakásokat. Az ezekben lakó orvosok, gyógyszerészek, egyetemi oktatók, színészek, művészek és zenészek családjukkal együtt háromszáz főhöz közelítenek. "Hálózatot építünk, a megmaradás hálózatát, kőről kőre, Marosvásárhelyről, Erdély-szerte" - idézte az alapítvány közleménye az orvos-politikust.

A Gyergyószentmiklóson épített ikerházban két szolgálati lakás kapott helyet. Mindkét lakás 115 négyzetméteres: bebútorozott és elektronikai eszközökkel felszerelt konyhával, nappalival, 2 hálószobával és fürdőszobával rendelkezik. A háromezer négyzetméteres telek, melyre építették, további fejlesztési lehetőségeket biztosít. A gyergyószentmiklósi lakások elfoglalására szeptember folyamán hirdet pályázatot a Studium-Prospero Alapítvány. A gyergyószentmiklósi telekvásárlásra és lakásépítésre 65,3 millió forint támogatást nyújtott a Bethlen Gábor Alap.

Borszéken egy 1700 négyzetméteres telken kétszintes ingatlant épít az alapítvány, amelynek alsó szintjén háromszobás, felső szintjén négyszobás szolgálati lakást alakít ki helyi és környékbeli orvosok számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?