FRISSÍTVE - Klaus Johannis ismét elutasította a kormányfő miniszterjelöltjeit

FRISSÍTVE: Klaus Johannis elutasította a Viorica Dăncilă miniszterelnök által javasolt hat miniszterjelöltet, és ismét felszólította a kormányfőt, hogy kérjen támogató szavazást a parlamenttől.

Erről az államfő csütörtökön délután nyilatkozott, miután Dăncilă előző nap összesen hat miniszterjelöltet javasolt azokra a posztokra, amelyek egyebek mellett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormányból történt kilépése nyomán ürültek meg. Johannis szerint a kormány politikai összetétele megváltozott, hiszen az ALDE egyértelműen kilépett a kormányból, ezért a kabinetnek fel kell mutatnia, hogy rendelkezik-e parlamenti támogatással.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) három ALDE-s törvényhozót javasolt, így akarván igazolni, hogy a kormány politikai összetétele nem változott meg. Johannis szerint a miniszterelnök lépése alkotmányellenes, és utalt arra egyúttal, hogy az utóbbi időben ez már a harmadik kormányátalakítási kísérlete, amit ő mindhárom esetben elutasított.

Jelezte, hogy a továbbiakban is így fog tenni, ha a kormány megpróbálná kikerülni a parlamenti szavazást. Az elnök szerint az alkotmány 85. cikkelye világosan fogalmaz, és a kabinetnek jóváhagyást kell kérnie a parlamenttől, hogy folytathassa munkáját. Az elnök szerint Dăncilă lépése azt mutatja, hogy a PSD fél a parlamenti szavazástól, és megpróbálja húzni az időt.

Az ALDE-miniszterek lemondása nyomán Dăncilă javasolt már három ideiglenes minisztert, akik kinevezését Johannis elutasította. Ebben az ügyben a kormány az alkotmánybírósághoz fordult, amely várhatóan szeptember közepén dönt arról, hogy az államfő megszegte vagy sem az alaptörvényt.

Johannis bejelentését követően a PSD ismét azzal vádolta meg az elnököt, hogy megszegi az alaptörvényt, így a mostani döntés ügye is a bíróság elé kerülhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?