Hivatalos: szakiskolába kerülnek az ötös átlag alatt teljesítő nyolcadikosok

Megjelent csütörtökön a Hivatalos Közlönyben a középiskolába jutást szabályozó metodológia, amely kitér arra is, hogy a 2020/2021-es tanévben csak azok tanulhatnak tovább a középiskolában, akiknek bejutási átlaga eléri legalább az ötöst.

Mint korábban írtuk, a javarészt szülőkből, szakszervezetekből és diákokból álló társadalmi párbeszédért felelős bizottság augusztusban pozitívan véleményezte a tanügyminisztérium azon javaslatát, hogy kötelezően szakiskolában vagy duális oktatásban folytassák tanulmányaikat azok a tanulók, akik nyolcadik osztály végén 5-ösnél alacsonyabb bejutási átlagot értek el.

A javaslatot tartalmazó, Valer-Daniel Breaz ügyvivő oktatási miniszter szignójával ellátott rendelet csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A kilencedik osztályba való bejutás jelenleg számítógépes elosztással zajlik, a felvételi jegy 80 százalékát a képességvizsgán szerzett jegyek átlaga, a fennmaradó 20 százalékot pedig a gimnáziumi átlag adja. A hatályba lépett rendelet értelmében azonban az idei, 2019/2020-as tanévben képességvizsgázó nyolcadikosok közül kötelező módon szakiskolába vagy duális oktatásba kerülnek azok, akiknek ez az átlaguk ötösnél alacsonyabb.

Korábban az országos szülői egyesület elnöke az edupedu.ro tanügyi portálnak azzal érvelt az intézkedés szükségessége mellett, hogy „egy bukásra indult úton” indul el az a gyermek, aki 3-as átlaggal jut be a középiskolába, mert szerinte szinte esélytelen, hogy érettségi diplomát szerezzen. A Konstanca Megyei Diákok Szervezetének (AEC) elnöke viszont nem támogatja a javaslatot, korábban az edupedu.ro-nak úgy vélekedett, hogy az intézkedés még inkább megbélyegzi a szakoktatást.

Kapcsolódók

Kimaradt?