Megújulás előtt áll a Vásárhelyi Forgatag - Portik Vilmos főszervezőt kérdeztük

Sikeresnek ítélik a szervezők az idei Vásárhelyi Forgatagot, ugyanakkor több problémát is látnak: Portik Vilmos főszervező szerint új helyszín, főállású szervezőcsapat kellene, és a tinédzserek megszólítására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.

Kevesebb pénz és rosszabb körülmények

Az előző évhez képest kevesebb pénzből gazdálkodva, rosszabb körülmények között kellett megrendezniük a szervezőknek az idei Vásárhelyi Forgatag programjait. Az áprilisban elkezdődött helyszínkeresés nem járt eredménnyel, a város vezetése pedig nemhogy nem segítette, hanem ahol tudta, gátolta a szervezés folyamatát, mondta a Maszolnak Portik Vilmos, a rendezvény egyik főszervezője.Ugyanakkor számos kérdés felmerült a Vásárhelyi Forgatag jövőjével kapcsolatosan. Ilyen a helyszín kérdése, valamint az is, hogy milyen irányt vesz a következő években a Forgatag programkínálata. Portik Vilmos úgy fogalmazott, hogy fontos a látogatottság, de a helyi értékek bemutatása sem elhanyagolható szempont. Ilyen összefüggésben rendkívüli siker a Marosvásárhelyi Filharmónia idei szereplése: pénteken este, „főműsoridőben” játszottak a nagyszínpadon és szólítottak meg produkciójukkal több ezer embert. A szervezők sikeresnek ítélték, hogy történt egyfajta nyitás a digitális világ irányába, az egyik legsikeresebb beszélgetős program például Kroneraff István, avagy a Becsületesnepper előadása volt. Ennek fényében a jövőben is szeretnének hasonló előadókat meghívni.

Nem sikerült mindenkit megszólítani

A Maszol felvetésére Portik Vilmos elismerte, nem sikerült minden korosztályt megszólítania a rendezvénynek. A gyerekek és a felnőttek között ott vannak a tinédzserek, akik jobb híján idén alternatív helyszíneket kerestek maguknak, például – az egyébként hivatalosan lezárt – stadionban töltötték az estéket éjszakába nyúlóan. „Az előző évekhez képest valóban hiányzott a rendezvényekről egy réteg. A fiatalok megszólítását a Szféra kortárs művészeti fesztivállal terveztük, de ez nem sikerült. Tulajdonképpen évek óta keressük erre a kérdésre a választ, és nem találjuk. A zenekarok választása sem jelent valódi megoldást, hiszen egy-egy koncert csupán úgy másfél órára jelent elfoglaltságot” – fogalmazott Portik Vilmos a kamaszok megszólításával kapcsolatosan. A probléma jelenlétét jól szemlélteti, hogy a főszervező elmesélte: egy konfliktus miatt péntek éjjel a stadion kiürítése mellett döntött a Vásárhelyi Forgatag biztonsági szolgálata, és a sötét lelátókról 4-500 fiatalt kellett kiterelni.

Kell egy csapat

Az évek során egyre nagyobbra nőtt rendezvény túllépett azon, hogy egy lelkes amatőr csapat hobbyként meg tudja szervezni – jelentette ki Portik Vilmos. Hozzátette: a jövő szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szervezőcsapatot hogyan alakítják át. A megoldás három-négy ember foglalkoztatása lehet, akik az év 12 hónapjában a Vásárhelyi Forgatag szervezésén dolgoznak. Amennyiben ezt nem tudják megtenni, akkor egyszerűen „vissza kell venni” a rendezvény nagyságából, hosszából. Portik Vilmos szerint az idei szervezési problémák is javarészt abból adódtak, hogy nem volt meg ez a néhány ember, akik csak a szervezéssel foglalkoztak volna főállásban.

Merre tovább?

A szervezők az idei Vásárhelyi Forgatagot akkor is pozitívan értékelik, ha önkritikusan úgy fogalmaznak: nem sikerült elérni a tavalyi szintet. Az egyik alapkérdés, hogy milyen irányba mozduljon el a rendezvény: a magas kultúra, vagy a populáris kultúra felé. Érvek vannak mindkettő mellett, hiszen a művészeti igényesség mellett a látogatottság is fontos szempont egy ekkora méretű rendezvény esetében. Induláskor az volt az alapvető célkitűzés, hogy minden marosvásárhelyihez szóljon, ehhez pedig szükség van a sok embert megmozgató népszerű, könnyedebb programokra. Ugyanakkor gazdasági kérdés is az irány meghatározása, hiszen a lehetséges szponzorok számára is fontos az események látogatottsága.A problémák között első helyen a helyszín alkalmatlanságát nevezte meg Portik Vilmos. A vásárhelyiek által egyszerűen Ligetnek nevezett park szűk, rosszul berendezett, és az utóbbi években elkerülték az infrastrukturális fejlesztések is. A főszervező szerint a továbbiakban nem tartható fenn ez a helyszín, lehetséges megoldásként a vár és környéke került szóba, amelyet már idén is megpróbáltak megszerezni a rendezvény számára, de a városvezetéssel folytatott hosszas tárgyalások után végül alig tíz nappal a Vásárhelyi Forgatag kezdete előtt jelentették be, hogy továbbra is a Liget lesz a fő helyszín.

Portik Vilmos szerint a vár, Marosvásárhely egyik legfontosabb építészeti emléke ideális és impozáns helyszín lehetne, ráadásul a szervezőcsapatnak is új lendületet adna. A helyszín kérdése sajnálatos módon politikai döntéseken múlik. Amennyiben a helyhatósági választásokat követően marad a jelenlegi városvezetés, a főszervező szerint nem várható változás a hozzáállásban. Portik Vilmos úgy látja: a város vezetése egyszerűen nem látja be, hogy nem ellenséget kell látni a „magyar” rendezvényben, hanem az jót tesz a város imidzsének és gazdasági előnyökkel is járhat.

Kapcsolódók

Kimaradt?