Öt személyt tartóztattak le a német fiatalokat kizsákmányoló bűnbanda ügyében

Öt személyt helyeztek előzetes letartóztatásba az ügyben, amelyben egy német házaspár által vezetett bűnszövetkezetet azzal gyanúsítanak, hogy német fiatalokat tartottak rabszolgasorban, kimerítő fizikai munkát végeztetve velük több helyi lakos gazdaságában egy úgynevezett „rehabilitációs program” keretében, Máramaros megyében.

Az ügyészséghez közel álló források szerint a letartóztatott személyek között van a bűnbanda vezére is, Schumann Bert Sieghard német állampolgár. Felesége, Schumann Babett szabadlábon van, de hatósági felügyelet alá helyezték.

A DIICOT azt állítja, hogy 2014-től kezdődően 2019. augusztusáig nyolc gyanúsított személy, közöttük egy német házaspár szervezett bűnbandát alakított emberkereskedelem céljával. A gyanú szerint több, 12 és 18 év közötti német fiatalt tartottak fogva és dolgoztattak a német állampolgárok által kidolgozott és koordinált, engedélyezett „rehabilitációs program” paravánja mögött. Az átnevelő program arra volt hivatott, hogy a fiatalokat reintegrálja a társadalomba.

A fiataloknak nem engedték meg, hogy Németországban levő családjaikkal, vagy a román hatóságokkal, sőt, bármilyen személlyel kommunikáljanak, miközben a fizikai erejüket meghaladó munkára kényszerítették őket néhány, a bűnbanda tagjaihoz közel álló helyi lakos gazdaságában, megalázó körülmények között tartották őket, éheztették és állandóan fenyegették, verték őket. Úgymond nevelési célzattal büntetésekben részesítették őket, zárkába zárták, vagy a fagyban, esőben tartották őket. A kiskorúak emiatt traumában éltek, egyeseknek közülük öngyilkos szándékaik is voltak - állítják a DIICOT ügyészei.

Az ügyészek rámutatnak még, hogy az úgynevezett szociális programot, amelyet a német állam finanszírozott, és a német gyanúsított dolgozott ki és koordinált a "Máramaros Projekt" nevű szociális szolgáltatás képviseli Romániában, amelynek engedéllyel rendelkező szolgáltatója egy Nagybányán bejegyzett egyesület. Az eddigi információk szerint azonban az egyesületnek csak formális szerepe van a projekt lebonyolításában, amelyet a munkaügyi minisztérium engedélyezett 2016. februárjától 2021. februárjáig.

A projekt hivatalos programja szerint a fiataloknak különböző szabadidős és nevelő jellegű tevékenységeken kellett volna részt venniük szakemberek - pedagógusok, pszichológusok - vezetésével.

„A valóságban az áldozatok nem folytathatták tanulmányaikat, meg kellett szakítaniuk az esetleges orvosi kezelésüket, elvették tőlük a személyazonosságin igazolványukat és személyes dolgaikat (főleg az elektromos készülékeket, melyekkel felvehették volna a kapcsolatot a külvilággal)” - mutat rá a DIICOT.

Kapcsolódók

Kimaradt?