Olyannyira tele van írva a városunk, hogy csak akkor tűnik fel, ha tudatosan figyelünk erre – a szemünk már megszokta mindazt a vizuális ingert, amivel nap mint nap talákozunk. Elcsépelt lenne sokadjára leírni, hogy több száz reklámmal, hirdetéssel, plakáttal, molinóval bombáznak bennünket az utcán a nap 24 órájában, de arról talán ritkábban esik szó, hogy az idők során épületeinket, falainkat is teleírtuk, és ezekkel az ingerekkel úgyszintén naponta találkozunk, még ha tudatosan nem is vesszük észre. Ezeknek a feltérképezésére vállalkozott Molnár Beáta kolozsvári doktorandusz hallgató, aki munkáját a Kolozsvári Magyar Napokon mutatta be. Mindehhez mintegy elméleti és értelmezési keretet Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár adott. 

Tévedünk, ha a falfirkákat valamiféle modern lázadó műfajnak képzeljük el. Keszeg Vilmos rámutatott: a legrégebbi erdélyi barlangfirka az 1500-as évekből származik. Előadásában szólt az alfabetizáció történetéről, arról, hogy kik, mit és hogyan írtak a különböző korszakokban, és ismertette azt is, milyen státusú, célú írásokról tudunk. 

Előadásának egyik konklúziója az volt, hogy az írástudás társadalmi egyenlőtlenséget eredményezett, valamint többször hangsúlyozta, hogy az írás az olvasáshoz képest személyesebb, inkább énközpontú cselekedet. Az írás funkciói közé sorolta az egyszerű kommunikációt, a megörökítést, de emlékezhetünk és őseinket is számontarthatjuk az írás gesztusával, mágikus és rituális funkciót is betölthet, valamint – egyebek mellett – esztétikai és jogi funkciója is lehet. 

A teleírt Kolozsvár

Molnár Beáta, a hungarológiai tudományok doktori iskola fiatal kutatója által vizsgált firkák, feliratok között találunk esztétikai funkciójút is, de lázadó és informatív jellegű szövegeket is lencsevégre kapott. A doktorandusz azt tűzte ki célul, hogy három kolozsvári utcát – Horea, Andrei Șaguna/Malomárok utca, Fogoly utca – figyelmesen végigjár, és fotógyűjteményben megörökíti a látott falfirkákat, oszlopokra ragasztott hirdetéseket, graffiti-alkotásokat, szóval minden szöveges és képes, firkált tartalmat, amit észlel. 

Értelmezése szerint az embernek nagy szerepe van abban, hogy a tér térré váljon: használja azt, birtokba veszi, érzékeli (látja, hallja, szagolja), berendezi, átalakítja, történeteiben megszemélyesíti, de tele is írja, teletetoválja. Kétféle írásokat, firkákat különített el: azokat, amelyek felülről irányított tervezés révén születnek – ilyenek az utcanévtáblák, a tájékozódást segítő különböző jelzések –, és az alulról jövő kezdeményezéseket. A graffiti mellett ez utóbbihoz tartoznak a magánszemélyek különböző hirdetései, a falra festett idézetek, üzenetek, kérdésfelvetések és persze a káromkodó tartalmak is. De bizonyára mindenki előtt ott van az a kép is, amikor kimondottan megszépül és megmosolyogtató lesz egy-egy unalmas gázóra vagy kanálisfedő. 

Molnár Beáta szerint ugyanakkor bizonyos falfirkák úgy működnek, mint valakinek a Facebook-fala vagy egy kommentszekció: egymásra reagálnak, egymás munkáit átírják, áthúzzák az ismeretlen alkotók. Viszont mindezek az „alkotások” ideiglenesek, hívta fel a figyelmet, bármikor egy új festékréteg kerülhet rájuk és eltűnhetnek. 

A továbbiakban Jakab Albert Zsolt néprajzkutató is ismertette a témában készült kutatásait.