Az új közigazgatási törvény szerint a jogerősen elítélt településvezetőknek is jár a különnyugdíj

A Declic civil közösség több mint 15 ezer tagja azt kéri a Renate Webertől, a Nép Ügyvédjétől, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új közigazgatási törvénykönyvet - tájékoztat a szervezet szerdai közleménye. 

A Declic szerint megengedhetetlen, hogy a helyi adminisztráció 1994 utáni összes vezetője, polgármesterek, alpolgármesterek, beleértve azokat is, akik jogerősen el voltak ítélve (kivéve a korrupciós eseteket), olyan speciális nyugdíjat kapjanak, amelyhez nem fizettek hozzájárulást. Meglátásuk szerint a kódex veszélyezteti a helyi közösség vagyonát, miután az ezzel kapcsolatos döntéseket a korábbi kétharmados többség helyett a helyi tanácsosok fele plusz egy szavazatával lehet meghozni. 

Egy független felmérés szerint a helyi vezetők speciális nyugdíja évi 120 millió lejre rúghat, ami - a Declic szerint - kolosszális összeg, amit iskolák és kórházak építésére lehetne fordítani. A Declic közösség mintegy 15 ezer tagja írta alá a 'Renate Weber, légy a nép, és ne a helyi bárók ügyvédje' című petíciót. A nép ügyvédje július 19-én jelentette be, hogy tanulmányozza a közigazgatási törvénykönyv előírásait. 

Kapcsolódók

Kimaradt?