ALDE-frakcióvezető: nem kell mindenáron kormányon maradni

Nem kell mindenáron kormányon maradnia a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) – jelentette ki a párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir a Francia Közszolgálati Rádió (Radio France Internationale – RFI) román nyelvű műsorának adott interjújában.

Zamfir úgy nyilatkozott: az ALDE egy hozzáértésre épülő kormányátszervezést óhajt, valamint egy új kormányprogramot, amellyel vissza lehetne nyerni a lakosság bizalmát. Ezeket a kéréseiket a miniszterelnökkel is közölték – tette hozzá.

„A párton belüli tárgyalások során döntjük el, hogyan viszonyulunk a továbbiakban ehhez a kapcsolathoz. Vannak dolgok, amik nem mehetnek így tovább. Az infrastruktúrát érintő fő célkitűzéseket félretették. Ez zavarja az ALDE-t, még akkor is, ha a kormány kisebbik pártja. Az ALDE-nak nem kell abszolút minden körülmény között kormányon maradnia” – fogalmazott a szenátor.

Hozzátette, pártja szeretne továbbra is része lenni a kabinetnek, de a kormánynak az a feladata, hogy elnyerje az emberek bizalmát, ehhez pedig szükség van a fent említett célkitűzések megvalósítására.

Călin Popescu Tăricenu ALDE-elnök hétfőn bírálta a költségvetés-kiigazítást, és ultimátumot adott Viorica Dăncilă kormányfőnek, hogy augusztus 20-ig szervezzék át a kormányt. Később Dăncilă bejelentette, hogy a két párt vezetői egyeztettek, és a koalíció egyben tartását nevezték prioritásnak.

Ugyanakkor lezártnak nyilvánította a PSD és az ALDE közös államfőjelöltjének kérdését. „A mi jelöltünk egyértelműen Călin Popescu Tăriceanu, a PSD jelöltje pedig Viorica Dăncilă miniszterelnök, mindenki úgy kampányol, ahogy jónak látja” – fogalmazott Zamfir, aki azt is cáfolta, hogy az ALDE „erőltette” volna a Victor Ponta vezette Pro Románia párt kormányra juttatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?