Kelemen: a nemzeti közösségeket ismerjék el államalkotó tényezőként

Az alkotmány 1-es cikkelyének kiegészítését javasolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök a hétvégén Nagyváradon, a Bihar megyei szervezet tisztújító közgyűlésén. Az alkotmánymódosítás során három elvet követ az RMDSZ, kérve a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerését.

”Egyrészt vigyázunk arra, hogy az eddig megszerzett kisebbségi jogok ne csorbuljanak. Másrészt úgy véljük, a Romániában élő nemzeti kisebbségek komfortérzetét jelentősen növelné, ha elismernének minket államalkotó tényezőként, és nem másodrangú állampolgárként kezelnének. Harmadrészt támogatjuk Ovidiu Ganț, a Romániai Németek Demokratikus Fóruma képviselőjének javaslatát, hogy Románia alaptörvényét egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal, amely önállóságot és szabad nyelvhasználatot biztosít a Romániában élő nemzeti kisebbségeknek” – fejtette ki Kelemen. 

Az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is az erdélyi magyar közösség az egyetlen szövetségese a szervezetnek, hiszen 2012-ben, két nehéz választás után is a szavazatok 90 százalékát kapta az RMDSZ. A Szövetség az elmúlt 23 évben bizonyos elvi kérdésekben következetes maradt. „2013-ban ugyan magunkra vagyunk utalva, de képesek vagyunk dolgozni”- tette hozzá a szövetségi elnök, majd köszönetet mondott az RMDSZ Bihar megyei szervezeteinek a 2012-es önkormányzati és parlamenti választásaiban elért eredményekért, illetve a közeljövő politikai kérdéseiről beszélt. 

„Nem titok senki előtt, hogy a mi szavazatainkra nincs szükség a parlamenti többség eléréséhez, de nekünk nem szabad engednünk, hogy az elszigetelésünkre irányuló törekvések sikerüljenek. Nekünk a párbeszédet fenn kell tartanunk a kormányon levő pártokkal az alkotmánymódosítás, a régióátszervezés, a választási törvény vagy éppen az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása miatt is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. 

Régiók: az RMDSZ népszavazást kér

Kelemen Hunor a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezéséről elmondta, az RMDSZ azt akarja elérni, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók ne kapjanak közigazgatási hatásköröket, mert ezzel egyértelműen a megyék mozgástere szűkülne. Ugyanakkor kijelentette, a sSzövetség kéri a népszavazás kiírást a régiók átszervezéséről. 

„Úgy véljük, ebben a kérdésben mindenképpen ki kell kérni a lakosság véleményét, nem dönthet a kormány úgy a régiók felosztásáról, hogy ne kérdezze meg a helyi közösségeket. Románia egyébként is több nemzetközi dokumentum aláírásával vállalta azt, hogy figyelembe veszi egy-egy térség etnikai arányait. A Helyi Autonómiák Európai Chartájának 5-ik cikkelye például előírja, hogy a közigazgatási egységek határainak módosításakor az adott térségben élőket referendum révén meg kell kérdezni, a Kisebbségi Charta 16-ik cikkelye szerint pedig nem módosíthatják olyan módon a közigazgatási egységek határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. A nemzeti közösségek álláspontját megkerülni nem szabad ebben a kérdésben” – mondta a szövetségi elnök. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?