Társadalmi párbeszédet indít az RMDSZ Marosvásárhelyen

Sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, hogy a szövetség Marosvásárhelyi tanácsosai ismét a kérik a város költségvetés kiegészítésnek elhalasztását. A politikus Kovács Levente megyei ügyvezető elnököt nevesítette marosvásárhelyi ügyekért felelős szóvivőnek, illetve azt is bejelentette, hogy széleskörű társadalmi párbeszédet indít az RMDSZ Marosvásárhelyen.

„Marosvásárhelynek van költségvetése.  Az elmúlt napokban Csiki Zsolt, a költségvetési bizottság elnöke napokat, órákat töltött kollégáival egy racionális költségvetés kiegészítés kidolgozásában. Többszöri egyeztetés után sem sikerült közös nevezőre jutni. A város vezetése több mint 400 millió lejes kiadással számol úgy, hogy a bevételek a legoptimistább forgatókönyv szerint is alig érik el a 300 millió lejt. A kérdés az, hogy honnan lesz újabb 100 millió lej? Milyen tervezett kiadásokat nem fognak év végégig kifizetni? Kik fogják húzni a rövidebbet? A vállalkozók, nyugdíjasok, sportolók, alkalmazottak?” – idézte Péter Ferencet az RMDSZ csütörtöki közleménye.

A politikus elmondta, hogy az általa vezetett RMDSZ nem enged semmilyen fajta politikai zsarolásnak. Továbbá elítélte az önkormányzat hazugságokra épített félretájékoztató kampányát, amellyel szándékosan megpróbálják kedvezőtlen színbe feltüntetni az RMDSZ tanácsosait.

„Hazugság az, hogy az RMDSZ miatt működésképtelen a városi sportklub, hogy nem támogatjuk az 1500 lejnél alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők heti két ingyen ebédjét, hogy miattunk nem működne a közszállítás és közterek tisztán tartása. Fontos kiemelni, hogy a spotklub számára az áprilisban elfogadott költségvetésben még mindig van közel 2 millió lej, amit nem fizettek ki nekik, az ingyen ebéd rendszerét az RMDSZ tanácsosai kezdeményezték, amit most a város fejetlen költségvetési politikája miatt nem tudnak fizetni, a különböző közszolgáltatások költségeinek fedezésére pedig fele annyi pénzt különítettek el áprilisban, mint amit múlt évben elköltöttek” – hangsúlyozta Péter Ferenc.

Párbeszéd, nem csak RMDSZ-tagokkal

A megyei elnök az RMDSZ napi ügyvitelét illetően további két fontos bejelentést tett: egyrészt Kovács Mihály Levente megyei ügyvezető elnököt bízta meg a marosvásárhelyi ügyekért felelős szóvivőnek, illetve bejelentette, hogy az RMDSZ több társadalmi réteggel indít társadalmi párbeszédet Marosvásárhelyen.

„Az elmúlt hetek, hónapok arról tanúskodnak, hogy nagyon sok embernek van véleménye egyrészt a város jövőjéről, másrészt az RMDSZ politizálásával kapcsolatban. Éppen ezért kezdeményezem egy társadalmi párbeszéd beindítását. Beszélni akarunk a nyugdíjasokkal, fiatalokkal, civil szférával, sportolókkal, egyházakkal, oktatási szakemberekkel, értelmiségiekkel és lehetne folytatni sort. Megyei RMDSZ-elnöki minőségemben minden társadalmi réteg esetében elismert és közismert marosvásárhelyi személyeket fogok felkérni arra, hogy segítsenek a párbeszéd megvalósulásában” – jelentette be a megyei elnök.

Péter Ferenc kiemelte, hogy a párbeszédsorozatban részt vevőknek nem kell RMDSZ tagoknak lenniük, ez nem jár semmilyen politikai elköteleződéssel, de természetesen a szövetség ajtaja mindenki előtt nyitva áll.  Dr. Tamási Zsolt az oktatás területén, Portik Vilmos az egyházakkal való kapcsolattartásban, Kádár Zoltán a sport területén, míg Nyulas Bernát a Szentgyörgy Menedzser Klub képviseletében a vállalkozói szférával megvalósuló párbeszéd sorozatban fognak segédkezni. A következő időszakban további társadalmi csoportokkal is elkezdődik a párbeszédsorozat, amivel kapcsolatosan további bejelentések várhatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?