Feltérképeztük a 30. Tusványost – mutatjuk, mire lesz szüksége a fesztiválon

A kerek évfordulóját ünneplő, harmincéves Tusványos a jól bejáratott módszerei mellett újdonságokat is tartogat a fesztiválozóknak: interaktív, ember közelibb előadásokat, programokat, együtt töltött időt és területet kínál az odalátogatóknak – bizonyosodtunk meg erről a keddi nap folyamán, amely a tábor hivatalos nulladik napjaként funkcionált.

Az "Egy a tábor!" mottóval rendezett jubileumi Tusványos sokakban felébresztheti a kérdést, hogy miben különbözhet, miben lehet egyedi ez a fesztivállal egybekötött nyári szabadegyetem az Erdély különböző területein megszervezett fesztiválokhoz képest. A választ keresve utánajártunk, mire számíthatnak azok, akik az „egyet”, az „öreget”, a sokak által imádott tábort választják.

A nulladik nap az előkészületekről szólt. Bármerre néztünk, építkező önkénteseket, költözködő-berendezkedő táborlakókat, standjaikat felszerelő árusokat láttunk. Bár nem számítottunk arra, hogy a ráhangolódásnak ilyen mértékű nyüzsgése fogad, reménykedünk, az első napra érkezők már a teljesen előkészített és felszerelt táborral szembesülnek.

Tusványos közéleti programja szerda délelőtt kezdődik, az európai parlamenti választások kiértékelésével, csütörtökön gazdasági témákról, versenyképességről és energiabiztonságról rendeznek pódiumbeszélgetéseket. Pénteken az elmaradhatatlan nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen számolnak be közösségük helyzetéről a határon túli magyar politikai vezetők, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a Tusványos színpadán.

Mire lesz szükség?

A kedvenc bögrére

Az erdő alatt húzódó fesztiválterület csendes és tiszta, nem zavarja meg a természet harmóniáját sem a szemét, sem a folyamatosan érkező fesztiválozók autói. Mint kiderült, mindez tudatos újítása az idei Tusványosnak: a szervezők igyekeztek minél környezetkímélőbbé tenni az eseményt, így a kerek évfordulót szelektív hulladékgyűjtéssel, fokozatos műanyagkizárással és az érdeklődők autóinak „kiszorításával” ünneplik. Környezetkímélő gondolatukat pedig nemcsak hangoztatják, hanem a tábor területén, ahová csak lehet, ki is írják, hogy az odaérkezőket ne érhesse meglepetés.

A tudatos életmódra nevelést az eladókkal közösen is gyakorolják: kérdésünkre az elárusítók elmondták, az italozgatókat arra buzdítják, hogy saját bögrében kérjék az innivalót, és mindezt egy lejes engedménnyel jutalmazzák, de ugyanez érvényes akkor is, ha a többször használatos poharaikkal térnek vissza a standhoz. Mások a hulladékgyűjtésre nevelik a fesztiválozókat, méghozzá úgy, hogy műanyagpohár-gyűjtésre kérik őket, és a meghatározott szám elérése után ingyen sörrel köszönik meg az igyekezetüket, hangsúlyozták a koktélos standnál árusítók.

A személyi igazolványra

Annak érdekében, hogy a megérkezés és az ott eltöltött idő felhőtlenül teljék, a szervezők nemcsak a medveveszélyre hívták fel a figyelmet, hanem listákat is kifüggesztettek, amelyekkel a karszalagok színére és az életkorra vonatkozó információkat ismertetik. Fontos tudni, hogy a résztvevők mindennap más színű karszalagot kapnak 16 óráig ingyenesen, 16 óra után pedig a kiskorúak, diákok, egyetemisták és hatvanöt év felettiek 10 lej értékben juthatnak hozzá, a felsorolt kategóriákon kívül esők pedig 20 lejért kaphatják meg a napijegyeket. Mielőtt azonban bárkit is beengednének, részletes leigazoltatáson esnek át az érkezők: vagy a személyi igazolvány vagy egy hivatalos okirat szükséges ahhoz, hogy tanúsítsa az életkort és a kilétet. A kiskorúakat ugyanis ebben az évben is piros színű karszalaggal látják el, és így a legkönnyebb a kiszűrésük. A napok közül a kedd színe a világosbarna, a szerdáé a sötétkék, a csütörtöké a sötétbarna, a pénteké a szürke, a szombaté pedig a világoskék.

A gumicsizmára, esernyőre, esőkabátra

Bár az érkezést és a beköltözést felhőtlenné alakították a kiírásokkal, az időjárást már a szervezőknek sem sikerült befolyásolni. A nulladik napot – amennyire csak tudta – elárasztotta az eső. Tehát sárra, méretes pocsolyákra, hirtelen képződött csermelyekre és nagy mennyiségű esőre számíthatnak a fesztiválozók.A színpad előtti részre még nem szórták le az eddigi években hagyományossá vált, sár ellen védő szalmát, de a szervezők ígéretei alapján erre is sor kerül.

A hidat is óriási pocsolya szeli át.

A hirtelen égszakadások következtében Tusványos gumicsizma-készlete teljesen kifogyott: arra kérik a napokban kiutazó fesztiválozókat, hogy hozzanak magukkal gumicsizmákat, mert csak a városban vásárolhatnak azok, akik nem bírják tovább az esős időt, világosított fel bennünket egy illetékes.

Hálózsákra

Ebben az évben nem kell attól tartani, hogy beázik a sátor, mert a nagyobb kényelemre vágyóknak adott a lakókocsiban alvás lehetősége is.

A bankkártyára

Ha készpénz-hiányban szenvedünk, nem szükséges egészen a városközpontig mennünk, ha le szeretnénk üríteni a bankkártyánkat: elég csak párszáz métert sétálni, és máris újratölthetjük a kiürült pénztárcát.

Étvágyra

Nem kellett sokat keresgéljünk ahhoz, hogy meggyőződhessünk, az idei tábor kedvenc étele a zsíros kenyér, amely a fogyó "eszközök" között is kiemelkedő szerepet tölt be. 

A zsíros kenyér mellett a főtt kukorica is kiemelkedő helyre került Tusványos területén. Látva a nyári csemege iránti ragaszkodást, a helyiek is engedélyeket szereztek be, hogy a bejárat előtt kedvükre kínálhassák portékáikkal az érdeklődőket.

Játékos kedvre

A változékony, hangulatot próbáló időjárás ellenére is vannak olyan önkéntesek, akik lelkesen szólítanak le, és invitálnak játékra. Nyeremények, instagram-fotók és nevetések várnak a megszólítottakra.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?