Fesztiválriportereink jelentik: példát mutat az EC a műanyagmentességben

Gondoljunk csak bele, mekkora mennyiségű szemetet termel közel negyedmillió fesztiválozó öt nap alatt – a szervezők összesítése szerint ugyanis 231 000-en fordultak meg a hivatalosan hétfő délben lezárult bonchidai Electric Castle-en. Az eddigi évekhez képest a fesztivál még inkább törekedett a környezetvédelemre és szorgalmazta a szelektív hulladékgyűjtést – megmutatjuk, hogyan.

Nem kell a téma iránt érzékenynek lenni ahhoz, hogy egyből feltűnjenek a szelektív hulladékgyűjtő kukák. Úton útfélén ezekbe botlottunk bele, és az volt a benyomásunk, hogy mindig kézügybe akadt egy közeli kuka, így elég könnyen meg lehetett szabadulni minden szeméttől, szinte anélkül, hogy átvergődjünk egy hatalmas tömegen.

Alapvetően két csoportba gyűjtötték a hulladékot: az újrahasznosíthatók mentek a zöld zsákba, a komposztálhatók a feketébe. Az eligazodást könnyen értelmezhető illusztrációk segítették. Persze felmerül a kérdés, hogy minden egyes hulladék mindig jó helyre került-e, de a lehetőség adott volt, hogy minél jobban odafigyeljünk.

A jövőben egyébként nem ártana az önkénteseket jobban felkészíteni arra, hogy melyik hulladéknak hol a helye, mert egy étkezés után gyanútlanul megkérdeztük a food court-ban szemeteszsákokkal járkáló fiatalokat, hogy a tányérainkat hová dobhatjuk, és annyival megoldották, hogy jó lesz abba a zsákba, amit ők tartanak. Holott volt a kezükben fekete is, zöld is.

Piros pont viszont, hogy alig lehetett olyan ételt vásárolni, amit műanyag csomagolásban szolgáltak fel: számos ételkocsiból újrahasznosítható anyagból készült tálakat nyújtottak át. A szervezők vállalása, hogy 2020-ra minden műanyagtányért és -evőeszközt betiltsanak a fesztivál területén, csak olyan partnereket fognak keresni, akik újrahasznosítható vagy lebomló anyagokat használnak. A műanyagzacskókat papírra vagy más környezetbarát anyagokra cserélik, szintúgy az italos poharakat, ígérik.

Összekapcsolták a műemlékvédelemmel

Emelett sokan keresték fel a Lidl mellett felállított gyűjtőpontokat is, ahová a PET-palackokat lehetett vinni. Ez az akció azért is volt vonzó, mert minden bedobott műanyag flakonért az üzletlánc 1 lejt a Bánffy-kastély felújítására fordít. A kastélyt gondozó Transylvania Trust Alapítvány elnökétől, Hegedüs Csillától megtudtuk: nagyon örültek az üzletlánc kezdeményezésének, amivel még a fesztivál előtt keresték meg őket.

„Kérdezték, hogy milyen helyiség volna, aminek a felújításában tudnának segíteni, és mondtuk, hogy van a kastélynak egy nagyon reprezentatív része, a barokk istálló, ami szerintünk az ország legszebb istállója. Azt javasoltuk, hogy ennek a felújítására költsük majd a támogatást” – magyarázta a Maszolnak. A műemlékvédelmi szakember hozzátette: előkészítették a tervet, és várják, hogy az üzletlánc közölje, mekkora összeg gyűlt össze. A szervezők közlése szerint ez várhatóan a napokban megtörténik. A helyszínen egyébként egy kivetítőn számolták valós időben a begyűjtött palackokat, ottjártunkkor, péntek koradélután az egyik konténerbe több mint 2 300 flakon került.

Pénztárca műanyagból

A begyűjtő pontoktól pár méterre egy öko-sátort találtunk, ahol a kolozsvári élelmiszerbankot működtető, ételpazarlásért küzdő civil szervezet hirdette a környezettudatos életmódot. Mint a helyszínen elárulták, tevékenységük három alappilléren nyugszik: a partner-áruházaktól és -éttermektől összegyűjtik a megmaradt élelmiszereket, valamint tudatósító előadásokat tartanak iskolásoknak.

A sátorban részt vettünk a Re:Plastic nevű workshopon is, ahol a kezdeményezők különböző megoldásokat kerestek arra, hogy hogyan hasznosítható újra kreatívan és látványosan a fesztiválozók által eldobott műanyaghulladék. Több pontja volt a műhelymunkának, kedvencünk a pénztárca-készítés volt. Eldobott zacskókból vágtunk ki különböző formákat és mintákat, majd ezeket vasalóval összeolvasztottuk, így kaptuk meg a pénztárca formáját, amit aztán csak össze kellett kapcsolni.

A türelmesebbek műanyag csíkokból horgolt táskát, szőnyeget készíthettek. Egy másik pontján a programnak eldobott palackok műanyag dugóiból lehetett fülbevalókat készíteni, a dugókat egymásba tették, majd összeolvaszották. Ezen kívül „EC”-s kitűzőt és érdekes mintájú kosarakat is lehetett készíteni szintén olvasztott műanyagból. Tanulságos volt látni és kipróbálni, hogy hogyan lehet a szemétből vonzó használati tárgyakat létrehozni.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?