Ottfelejtett kulcs vezetett a tengerparti drogszállítmány nyomára

A Fekete-tenger partjára sodort kokainszállítmány ügyében két szerb állampolgárt tartóztattak le, miután egyikük a 30 zsák kábítószerrel megrakott autó kulcsát a keréken felejtette, és a szemtanúk felnyitották a járművet, írja a Mediafaxra hivatkozva a Hotnews.ro.

A nyomozást vezető Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) vádirata szerint az előzetes letartóztatásba helyezett két szerb állampolgárt szemtanúk érték tetten, amikor március 21-én egy Opelből mintegy harminc zsáknyi kábítószert pakoltak át egy nyerges vontatóra, majd vitatkozni kezdtek, feltehetően amiatt, hogy a szállítmány fele hiányzott. A vádlottak ekkor még nem tudták, hogy a hiányzó rész a Fekete-tenger partján bukkant fel, a Duna-deltában felborult bárka körül, illetve a tengerpart 90 kilométeres szakaszán.A nyomozók szerint a nézeteltérés után a zsákokat visszapakolták az Opelbe, csakhogy az autó kulcsát a keréken felejtették. Ezt kihasználva két szemtanú felnyitotta az autót, megtalálta a raffiazsákokat és az egyikből kivettek egy tasakot, majd azt felbontva gyanút fogtak, és értesítették a rendőrséget.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag 90 százalékos tisztaságú kokain volt, amelynek feketepiaci értékét a DIICOT főügyésze 300 millió euróra becsülte.

Kapcsolódók

Kimaradt?