Kormányalakítást helyezett kilátásba a miniszterelnök

Jövő héten megkezdődik a minisztériumok egyenkénti kiértékelése - jelentette be Brăilán tartott sajtótájékoztatóján Viorica Dăncilă.

A kormányfő elmondta, a minisztériumok tevékenységét összevetik a kormányprogramban vállaltak teljesítésével, és ennek alapján döntenek az esetleges kormányátalakításról.

Arra a kérdésre, hogy ugyanazt a programot tartja-e most is szem előtt a kormány, a Szociáldemokrata Párt elnöke azt felelte: a kormányprogramot nem lehet megváltoztatni, mert azt a parlament fogadta el, de egyes intézkedéseken lehet módosítani, ha azok már nem illeszkednek a jelenlegi helyzethez. „Az állampolgárok óhajához fogjuk igazítani ezeket az intézkedéseket” - tette hozzá a miniszterelnök.

Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt elnöke, valamint Eugen Teodorovici ügyvezető elnök és Mihai Fifor főtitkár a párt Brăila megyei szervezetének vezetőségi ülésén vett részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?