Transindex: eurómilliók az Orbán-kormánytól Tőkés Lászlóéknak

Nagy terjedelmű, alaposan dokumentált tényfeltáró cikket közölt csütörtökön a Transindex az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi finanszírozásáról, melynek következtetése az, hogy az EMNP-EMNT projektet közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány.

Sipos Zoltán újságíró többek között magyarországi közadatigénylésekkel mutatta ki, hogy az Orbán-kabinet egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.A cikk szerint az állami tulajdonú vállalatok a másik nagy támogatói az EMNT-EMNP projektnek. A tavalyi választási évben összesen mintegy 1 millió euró támogatást kapott hat, EMNT-EMNP politikusok által alapított civil szervezet, melyek tevékenysége amúgy megítélésünk szerint nem indokolna ilyen összegű támogatásokat.

Ezen felül a Fidesszel, valamint az EMNT-EMNP projekttel is barátságos sajtótröszt, az Udvarhelyi Híradó Kft. 1,86 millió euró adományban részesült. A feltárt támogatások azonban minden valószínűség szerint csak egy részét képezik azoknak az összegeknek, melyek az EMNT-EMNP érdekcsoporthoz érkeznek – összegez az írás.

Kapcsolódók

Kimaradt?