Külföldi szakemberek is érkeznek a harmadik Csíkszeredai Kórháznapokra

A hazai szakembereken kívül Németországból, Nagy-Britanniából és Magyarországról is érkeznek előadók július 5–7-e között Csíkszeredába a harmadik Csíkszeredai Kórháznapok rendezvényeire. A szakmai programokon kívül nyílt kapukkal várják az érdeklődőket a kórház különböző osztályai is.

A július 5. és 7. között zajló Kórháznapok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Orvosi Kollégium szervezésében valósul meg a Sapientia EMTE csíkszeredai kampuszán. Négy ország egyetemi központjaiban dolgozó professzorok mutatják be az orvoslás újdonságait és térségbeli orvosok ismertetik munkájuk tudományos eredményeit. Harminc kórház képviseletében közel kétszáz meghívott vesz részt a rendezvényen. 

Nagy megtiszteltetésnek tartja Dr. Konrád Judit kórházmanager azt a lehetőséget, hogy több kollégája mutathatja be szakmai tevékenységét a Kórháznapok alkalmával. „A szakmai előadásokon túl a legfontosabb eredménye lehet ennek a rendezvénynek a szakma-politikai találkozások alkalmával kialakuló konstruktív párbeszéd. Az itt kiépített kapcsolatrendszer a mindennapi munkánkban fog gyümölcsözni a jövőben” – fogalmazta meg Konrád Judit az eseményt bevezető sajtótájékoztatón.

A Kórháznapok három napja alatt nemcsak orvosokra, hanem asszisztensekre, rezidensekre, fiatalokra is számítanak, valamint a nagyközönség is megismerheti a kórház néhány osztályának működését. A Nyitott kórházkapuk elnevezésű események során bepillantást nyerhetnek az érdeklődők például a sürgősségi osztály munkájába, vagy megismerkedhetnek a legmodernebb rohammentővel is – sorolta a menedzser.

Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE rektorhelyettese a felsőoktatási intézmény Kórháznapokon betöltött szerepének fejlődését emelte ki: a kezdeti egyszerű partnerségből mostanra találta meg igazán a helyét az intézmény a tudományos rendezvényen. „Ebben az évben több tudományos előadással és poszterekkel is részt veszünk a Kórháznapokon, a jövőben pedig közös kutatómunkát is tervezünk a kórházzal” – árulta el Mara Gyöngyvér.

Kapcsolódók

Kimaradt?