Marosvásárhelyi RMDSZ-es belviszály: a megyei állandó tanács elé kerül az ügy

Összehívta a Maros megyei RMDSZ elnöke a szövetség Területi Állandó Tanácsát, hogy megvitassák a marosvásárhelyi szervezetben kialakult helyzetet – jelentette az Erdélyi Magyar Televízió Híradója. Péter Ferenc elnök szerint a városi RMDSZ-en belüli állapotok tarthatatlanná váltak, ugyanakkor utóbbi vezetői a szervezetet megpróbálják lejáratni.

Péntek délelőtt 9 órára hívta össze a Maros megyei RMDSZ elnöke a Területi Állandó Tanácsot. Ennek előzménye, hogy egy hét leforgása alatt két marosvásárhelyi RMDSZ-es önkormányzati képviselő lemondott a mandátumáról. Ehhez a hullámhoz csatlakozott a szövetség által 2016-ban támogatott polgármesterjelölt, Soós Zoltán is, aki valamennyi, az RMDSZ-ben betöltött funkciójáról mondott le.

Ugyanakkor, az RMDSZ-es listán soron következő tanácsos-jelöltek közül ketten bejelentették, hogy nem hajlandók vállalni a városi tanácsosi tisztséget.

Mindezt tetőzte a városi szervezet elnökének a nyilatkozta, amelyben bejelentette, hogy „elengedi a Vásárhelyi Forgatag kezét”.

A megyei RMDSZ elnöke szerdán közleményében rámutatott: a megyeszékhely RMDSZ-szervezetének vezetősége semmibe vette a marosvásárhelyi közvélemény jelzéseit és a megyei elnökség figyelmeztetéseit is. Szakadásig feszült már a húr, ezért hívta össze a TÁT-ot – állította Péter Ferenc.

„Meg fogjuk vitatni mindazokat a kérdéseket és vádakat, amelyek felmerültek a vásárhelyi szervezeten belül, ugyanakkor meg kell hozzuk azokat a döntéseket is, amelyek ezt a feszültséget feloldják. Ebben a pillanatban tarthatatlan a helyzet, tehát így nem lehet jövőt építeni, nem lehet felkészülni a helyhatósági választásokra” – mondta a megyei elnök.

Vásárhelyi RMDSZ: hitelteleníteni próbálják a szervezetet

Időközben a vásárhelyi szervezet közleményt adott ki csütörtökön kora délután „A Marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezetése” aláírással, amelyben azt írják: „Mi vagyunk azok, akiknek nincs keresztapjuk. Nem taposta ki senki előttünk az utat. És ezzel semmi gondunk nem volt soha. Csakhogy keresztapák vannak és elképzeléseik is arra, hogy miképp vegyék át az utódok a stafétát. Így most útban vagyunk, pedig csak dolgozni akarunk. Egy porig rombolt marosvásárhelyi RMDSZ-t vettünk át. Csapatot szerveztünk, körülményeket teremtettünk arra, hogy aki velünk együtt időt és energiát akar szánni Vásárhelyen a magyar ügyek érvényesítésére, az megtehesse.”

Az aláírók szerint a vásárhelyi RMDSZ befogadó volt a „keresztgyermekekkel” is. „Ez utóbbiak mondhattak le a napokban a szervezetben betöltött tisztségeikről. Reggel még úgy ébredtek, hogy szabadon végezhetik a tanácsosi munkájukat, délre már le kellett mondaniuk. Ezt kívánta az érdek. A lemondások sorozata tehát nem véletlen. Előre megírt terv szerint hajtják és hajtatják végre. Persze nem minden visszavonult politikus játszik keresztapát, mint ahogy a kritikák megfogalmazói sem mind kijelölt utódok. De azok, akik most intenzív lejárató kampányba kezdtek, ők igen” – tették hozzá.

Az „ügyvezetés” szerint a kilépésekből tévedés azt a következtetést levonni, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezeten belül feszültségek vannak. „Nem a városi szervezetben van probléma, ezért nem is a marosvásárhelyi RMDSZ-en belül kell rendet tenni. Szerintünk annak a marosvásárhelyi politikai kultúrának kellene búcsút mondani végérvényesen, amely megengedi, hogy az RMDSZ holdudvarának halovány fényéből arc nélkül, felelősséget nem vállalva lehessen szálakat mozgatni” – írták.

A megyeszékhely RMDSZ-szervezetének elöljárói egyet értenek Péter Ferenc megyei elnökkel abban, hogy „Marosvásárhely jelentősége túlmutat annak közigazgatási határain”, de elfogadhatatlannak tartják, hogy „a Maros megyei RMDSZ döntéshozó testületeiben gyakorlatilag nagyítóval kelljen keresni Marosvásárhely képviseletét. Az RMDSZ-t támogató Maros megyeiek közel egyharmada marosvásárhelyi. Képviseletük feladata és felelőssége elsősorban a marosvásárhelyi RMDSZ-é, hiszen problémáikkal minket kereshetnek meg, nem x vagy y község polgármesterét.”

A vásárhelyi RMDSZ „erős és arányos képviseletet” kér az RMDSZ megyei döntéshozó testületeiben, mint írják, „szeretnénk jobban élvezni a Maros megyei RMDSZ figyelmét az építkezésben, munkában is, nem csak a megrovások osztogatásakor”. A közleményben kijelentik: „Felvállaltuk: ha a magyar közösség érdeke ezt kívánja, akkor meg kell próbálni tárgyalni a város polgármesterével. De csak a főbejáraton belépve és nem magánérdekektől vezérelve, hanem kizárólag a közösségi ügyekben. Bár azt próbálják ránk sütni, hogy lepaktáltunk a polgármesterrel, ez nem így van. Ha lehetett, közösségi ügyeinkért asztalhoz ültünk a városi tanácsban képviselettel rendelkező pártokkal is, ezt tettük például a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Ha a tárgyalás nem volt járható út, saját magunk erejére támaszkodva igyekeztünk közösségi céljainkat véghez vinni. A katolikus iskola megoldatlan ügye miatt tiltakozásképpen tanácsosaink kivonultak a tanácsülésről és nem szavazták meg a város költségvetését 2017-ben.„

A közleményt kiadók szerint elszomorító, „hogy magyar próbál magyart hiteltelenítve félreállítani”, de kijelentik, hogy „készek vagyunk egy új alapokra helyezett szövetséget kötni a marosvásárhelyi közösséggel városunk fejlődésének érdekében”, s ehhez kérik a marosvásárhelyiek bizalmát és aktív támogatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?