Jelentés: a magyarok és a szexuális kisebbségek a gyűlöletbeszéd fő célpontjai

A magyarok és a szexuális kisebbségek voltak a gyűlöletbeszéd fő célpontjai 2018-ban Romániában – derül ki az ActiveWatch jelentéséből. Ugyanakkor a másság mellett kiálló nyilvános megmozdulásokon egyre több személy vesz részt.

Az ActiveWatch a közbeszédben megjelenő legszembetűnőbb problémákat gyűjtötte össze. Az intoleráns diskurzus és gyűlöletbeszéd minden formáját beemelték a kutatásba, nemcsak azokat, amelyek szankciókat vonhatnak maguk után, hanem azokat is, amelyek bizonyos társadalmi csoportok (nemzeti, szexuális, vallási kisebbségek stb.) el nem fogadására ösztönöznek.

A kutatás eredményeinek összesítése során arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarok és a szexuális kisebbségek voltak az intoleráns diskurzus és gyűlöletbeszéd fő célpontjai.

„Sok esetben politikusok használtak sértő kifejezéseket, valószínűleg anélkül, hogy tudatában lettek volna ennek a ténynek. Továbbra is tapasztalhatók szélsőségesen antiszemita megnyilvánulások. Amióta a sajtó figyelme elfordult a menekültkrízisről, az iszlámellenes és menekültellenes diskurzus is csökkent, de nem szűnt meg teljesen” – derül ki a jelentésből. 

Ugyanakkor egyre többen vesznek részt olyan nyilvános megmozdulásokon, amelyek a sokféleség elfogadását hirdetik. „A kultúra fontos szerepet játszik a sokszínűség népszerűsítésében és a társadalmi intolerancia tudatosításában. A család meghatározását célzó referendum kapcsán jelentős számú közéleti személyiség nyilvánította ki, hogy támogatja az LMBTQ közösséget” – magyarázza a dokumentum. 

Az ActiveWatch szerint a gyűlöletbeszéd szankcionálására felhatalmazott romániai hatóságok közül az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) járt el a legtöbb panasz ügyében, felgyorsult a döntéshozatal folyamata és jelentősen megnőtt a kirótt bírságok összege. 
A tanulmány arra is kitér, hogy a sportszövetségeknek javítaniuk kell a sportrendezvényeken tapasztalható gyűlöletbeszédek elleni fellépésükön, ugyanakkor a sportot a sokféleség népszerűsítésére kellene minél hatékonyabban felhasználni. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?