Nyelvük miatt lőnek ki közel félmillió pacsirtát Romániában

Pacsirtavadászat-ellenes petíciót indított a Román Madártani Társaság (SOR), miután május végén a vízügyi és erdészeti minisztérium elfogadta az újabb vadászati időszakra szóló rendeletet, amely 440 000 pacsirta kilövését engedélyezi.

A Román Madártani Társaság petícióban tiltakozik – amelyet már több mint négyezren írtak alá – a madarak kilövése ellen, arra kérik a polgárokat, mondjanak nemet a pacsirtavadászatra. A pacsirtákra nyelvük miatt vadásznak, ebből készítik a pacsirtanyelv-pástétom olasz ínyencséget.

Ioan Deneș, a vízügyi és erdészeti minisztérium vezetője korábban azt nyilatkozta a HotNews-nak, hogy az idei kilövési kvóta jóval alacsonyabb, mint az előző vadászati szezonokban. Ezzel a vadászattal viszont Románia az uniós országok közül ismét sereghajtó, annak ellenére, hogy 1996-ig nem volt hagyománya a romániai pacsirtavadászatnak. A legtöbb országban már betiltották ezt a fajta „pacsirtamészárlást”, Románián kívül már csak Görögországban, Olaszországban, Franciaországban, Ciprusban és Máltán elfogadott ez a fajta orvvadászat. 

A többi uniós tagállam ráeszmélt, hogy a mezőgazdaság intenzitásából eredeztethető súlyos visszaeséseket nem érdemes pacsirtavadászattal is tovább fokozni, az utóbbi 25 évben így is 50 százalékkal csökkent a pacsirtaállomány a BBC Nature kutatásai szerint.

Ovidiu Bufnilă, a Román Madártani Társaság szóvivője elmondta, nem támogatják a pacsirtavadászatot, ugyanis ezeknek a madaraknak a kilövése orvvadászatként határozható meg. Ezt azzal magyarázta, hogy a madarakat nem könnyű röptükben eltalálni, így azáltal, hogy valaki a pacsirtákra támad, más madarakat is veszélybe sodor, a védett faj pusztítása mellett. Hozzátette, annak ellenére, hogy sokak felháborodását váltja ki ez a tevékenység, a minisztériumban nagy üzletnek számít.

Kapcsolódók

Kimaradt?