banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Felállították a pápalátogatásra készített óriási székelykaput

Hétfő délután felállították azt a nagy méretű székelykaput, amely Ferenc pápa látogatásának tiszteletére készült el Zeteváralján a Vámszer Géza Művészeti Népiskola alkotói műhelyében. A kapu a pápai szentmise helyszíne közelében fogadja a június elsején a szentatyát, valamint a Csíksomlyóra érkező zarándokokat.

A székelykaput az alkotók jelenlétében és közreműködésével több órás munkával állították a helyére a csíksomlyói hegynyeregben. A monumentális alkotás szerkezetében, arányaiban és motívumvilágában követi a hagyományos székelykapukat, „csak jóval nagyobb” – fogalmazott a Maszol érdeklődésére András Lajos fafaragó mester, aki oktató társaival a székelykapu elkészítésének folyamatát végezte és felügyelte.

„Mi koordináltuk a kapu készítését, de ugyanúgy a diákoknak is benne van a munkájuk” – mondta a fafaragó. Elmondta: a kapu megszámlálhatatlan munkaórában, éjjel-nappal, esőben, napsütésben megfeszített munkával készült el. A nyolc méternél szélesebb és csaknem öt és fél méter magas székely kapu központi felirata: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!”

A hagyományos mintákat felsorakoztató kapun megtalálhatóak a székelység ősi szimbólumai, a nap, a hold, az életfa, rozetták, virágok. A most felállított kapu a napokban nyeri el végső formáját, amikor helyére kerül a gyalogkapu fölötti úgynevezett kaputükör és a teljes felület kezelést kap.

Kapcsolódók

Kimaradt?