EP-választások, 96,5 százalékos feldolgozottság: 5,46 százalékon az RMDSZ (percről percre)

Az adatok 96,5 százalékos feldolgozottsága szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerte a vasárnapi EP-választásokat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a második helyre szorult, az RMDSZ támogatottsága pedig 5,45 százalékos. A végleges, de nem hivatlos eredmények hétfő dálután várhatók. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor vasárnap este megköszönte a választók bizalmát. Cikkünk folyamatosan frissül.

00:40

Dragnea felszólította a kormányfőt, hogy ne mondjon le

"Felszólítom a kormányfőt, hogy nehogy benyújtsa lemondását, függetlenül Iohannis vagy mások nyomásgyakorlásától és fenyegetőzéseitől, mivel a kormányprogramot végig kell vinni" - jelentette ki vasárnap este Liviu Dragnea pártelnök a PSD székházában. Az újságírók azon kérdésére, hogy az eredmények azt jelzik-e, hogy a kormánynak már nincs támogatottsága, a politikus így válaszolt: „Az európai parlamenti választásokon szavaztak a románok. Ahogyan önök (újságírók - szerk. megj.) 2012-ben támogatták Băsescut, amikor a románok 90 százaléka meneszteni akarta, de ő maradt továbbra is tisztségben, úgy a PSD is ott van, mert a 2016-ban megválasztott parlament megalakította ezt a kormányt. Lehet, hogy a következő parlamenti választásokon több szavazatot kap. Miért távozzon most? Mert Johannis így akarja? Lássuk, mit mond a parlament”. (Agerpres)

00:30

Liviu Dragnea elárulta, ki lehet az koalíció államfőjelöltje

A kormánykoalíciónak a közeljövőben meg kell vizsgálnia, hogy Gabriela Firea és Călin Popescu-Tăriceanu közül kit indít jelöltként az államelnök-választáson, jelentette ki vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

„Valószínűleg egyeseknek csalódást okozok, másoknak nem azzal a bejelentéssel kapcsolatban, amit ma estére beharangoztam. Én soha nem mondtam azt, hogy jelöltetni akarom magam az államelnöki tisztségre, bár sokan kérték ezt tőlem (...) az utóbbi két hónapban. (...) Úgy gondolom, hogy a PSD-nek nagyon rövid időn belül ki kell jelölnie egy potenciális jelöltet, mert az ALDE Tăriceanut támogatja, és elemezni kell a koalícióban, hogy a PSD és az ALDE jelöltje közül kinek van nagyobb esélye, hogy megszabadítsa Romániát attól az embertől, aki most a Cotroceni-ben ül” – jelentette ki. (Agerpres)

00:03

Ezek a végleges exit poll adatok

Nyilvánosságra hozta vasárnap késő este a CURS-Avangarde az EP-választások végleges exit poll adatait. Ezek a következők (százalék):

  • PSD - 25,7
  • PNL - 25,7
  • USR-PLUS - 23,9
  • ALDE - 4,7
  • Pro Románia - 5,7
  • PMP - 5,2
  • RMDSZ - 5,4
  • Más pártok - 3,7
00:00

Dăncilă: ha le akarják váltani a kormányt, nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt

Nincs oka a lemondásra – jelentette ki vasárnap este Viorica Dăncilă kormányfő.

„Nincs okom lemondani, rengeteg olyan román állampolgár áll mögöttem, akik bíznak ebben a kormányban. (...) Most az EP-választásokon szavaztunk, nem a parlamenti választásokon. Ha valóban le akarják váltani a kormányt, nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt” – jelentette ki. (Agerpres)

23:54

Ludovic Orban távozásra szólította fel a kormányt

Mától egyetlen politikai vezető sem beszélhet amnesztiáról vagy közkegyelemről – közölte vasárnap este az exit-poll eredmények ismertetése után Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. „Akik ma kormányon vannak, gyorsan menjenek haza, holnap mondjanak le, különben az emberek állítják félre őket. A mai szavazás egyértelműen azt mutatja, hogy a jelenlegi többségi koalíciónak már nincs legitimitása a kormányzáshoz” – mondta. (Agerpres)

23:31

Háromszéken többen szavaztak, mint öt évvel ezelőtt

Háromszéken 78 114 választópolgár járult az urnákhoz, ami azt jelenti, hogy a szavazópolgárok 42,83 százaléka adta le voksát – számolt be Tamás Sándor. Az RMDSZ háromszéki szervezete elnökének közlése szerint a legnagyobb részvétel Sepsibodok községben volt, 58,93 százalék, a legkisebb pedig Bölön községben, 30,72 százalék.

23:25

Bejutási küszöb alatt az ALDE

A szavazatok 4,9 százalékát érte el az exit poll adatai szerint a Călin Popescu-Tăriceanu vezette kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE). A pártelnök számít arra, hogy elérik a várt szavazatszámot és bejutnak az Európai Parlamentbe. 

23:19

Dragnea szerint gyűlöletviharba kerültek, de a kormánynak maradnia kell

Felkéri Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy ne mondjon le tisztségéről – jelentette ki Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök vasárnap, az európai parlamenti választás exit poll-eredményeinek közzététele után. „Nézetem szerint ez az eredmény a koalícióra nem kellene hogy hatással legyen. Ez egy gyűlöletvihar volt” – mondta, amikor arról kérdezték, hogy szerinte a választások eredménye befolyásolja-e a kormánykoalíciót. (Agerpres)

22:58

Gabriela Firea lesz a PSD elnökjelöltje

Ígéretéhez híven, az EP-választások estéjén Liviu Dragnea bejelentette, hogy ki lesz a nagyobbik kormánypárt jelöltje az őszi elnökválasztáson. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Gabriela Fire bukaresti főpolgármestert fogja indítani a államfői tisztségért – mondta Dragnea, a PSD elnöke.

22:39

Johannis: a PSD-kormánynak mennie kell

Az európai parlamenti választások után a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) le kell mondania a kormányzásról, jelentette ki a vasárnap esti urnazárást követő sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.

„Az eredmények nyomán a PSD-kormánynak mennie kell. Ez egy olyan eredmény, amelyet már sehogy sem lehet kimagyarázni” – mondta az államfő.

22:27

Dan Barna: aljas volt a kormánypárt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, az USR–PLUS 2020 választási szövetség társelnöke, Dan Barna szerint „aljas volt a Dăncilă-kormány”, amiért nem biztosította a külhonban élő román állampolgárok zökkenőmentes szavazását. Szerinte a népszavazáson leadott voksok jelentik az első lépést abba az irányba, hogy a Büntetőügyesek nélküli közéletet! elnevezésű kezdeményezés alkotmányos előírássá váljon. „Erre a válaszra építhetjük a jövőt” – mondta.

22:24

Enyhén csökkent a PNL szavazataránya

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn este közzétett részleges adatai szerint a vasárnapi európai parlamenti választásokon a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) a szavazók 26,35 százaléka, a Szociáldemokrata Pártra (PSD) 23,16 százaléka, az USR–PLUS 2020 Szövetségre 21,24 százaléka adta voksát.

A sorban a Pro Románia következik 6,77 százalékkal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6,19 százalékkal és a Népi Mozgalom Párt (PMP) 5,64 százalékkal.

A részleges eredmények szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 4,13 százalékot, Peter Costea független jelölt 1,47 százalékot, George Nicolae Simion független jelölt 1,23 százalékot, Gregoriana Carmen Tudoran független jelölt 1,11 százalékot, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 0,59 százalékot, az Egységes Románia Párt (PRU) 0,54 százalékot, a Román Szocialista Párt 0,44 százalékot, a Független Szociáldemokrata Párt 0,29 százalékot, a Nemzeti Egység Tömbje 0,23 százalékot ért el az európai parlamenti választáson.

A BEC 6 197 239 szavazatot dolgozott fel 19 óra 30 percig.

Legközelebb kedden 11 órakor közölnek részleges eredményeket. (Agerpres)

22:19

Kelemen Hunor értékelése

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után értékeli a választási eredményeket az RMDSZ kolozsvári székházában (Kelemen HUnor nyilatkozata 45.48-tól kezdődik).

22:17

Cioloş: a mai szavazás Románia újjászületését jelzi

Az ország újjászületéséért és egy európai Romániáért szavaztak vasárnap a román állampolgárok – jelentette ki Dacian Cioloş, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnöke az exit-poll eredmények közzétételét követően.

„A mai szavazás azt bizonyítja, hogy Románia újjászületik. Románia állampolgárai végre értelmet adtak szavazatuk révén a demokráciának. Köszönjük a több mint 9 millió román állampolgárnak, akik ma elmentek szavazni és bebizonyították, hogy Románia egy európai ország, és Európának is példát mutatnak arról, hogy mire képes egy nemzet, ha a társadalom meg akarja mutatni a politikusoknak, mely irányba kell tartaniuk” – mondta Cioloş.

A PLUS elnöke szerint a magyar közösség sorában is „kiemelkedő mozgósítás” volt tapasztalható.

22:17

Kelemen Hunor: erős hangunk lesz az EP-ben

Az 5,4 százalék azt jelenti, hogy az erdélyi magyar közösségnek erős hangja lesz az EP-ben – jelentette ki az exit poll adatokat kommentálva Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint ha ezeket az eredményeket a szavazatszámlálás visszaigazolja, akkor 440-450 ezer közötti a szövetségre leadott voksok száma. „Köszönjük azoknak, akik mellettünk álltak az elmúlt hetekben, hónapokban” – mondta Kelemen Hunor, külön megemlítve a jelöltek, az önkormányzati vezetők, a kampányban tevékenyen részt vállalók szerepét.

22:04

Ezek a 21 órakor nyilvánosságra hozott exit poll adatok

Nyilvánosságra hozták a CURS-Avangarde exit poll adatait. Ezek a következők (százalék):

PSD - 25,8

PNL - 25,8

USR-PLUS - 23,9

ALDE - 4,9

Pro Románia - 5,7

PMP - 5,2

RMDSZ - 5,4

21:51

Kelemen Hunor: megmutattuk, hogy az erdélyi magyar közösség egységes

Megmutattuk, hogy az erdélyi magyar közösség erős, szolidáris és egységes – értékelte a vasárnapi európai parlamenti választási eredményt az M1 aktuális csatornának hétfőn Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Mint elhangzott az RMDSZ 5,4 százalékos eredményt ért el az EP-választáson Romániában, így két mandátumot szerzett. (MTI)

21:33

EP-választás: Csíkszéken kiemelkedő volt a részvételi arány

Kiemelkedő arányban mentek el szavazni a csíkszékiek a vasárnapi európai parlamenti választáson. Csíkszeredában a részvétel meghaladta az 50 százalékot, néhány községben pedig 60 százaléknál is többen járultak az urnákhoz a vasárnapi választásokon. Az RMDSZ vezető politikusai szerint a pártra országszerte leadott több mint 470 ezer szavazat azt jelenti, hogy a párt megkerülhetetlen politikai tényező itthon és az Európai Parlamentben is. (F. E.)

20:40

Arad megyében még nem kapott ennyi szavazatot EP-választáson az RMDSZ

A vasárnapi európai parlamenti választáson Arad megyében az RMDSZ több mint 10 ezer szavazattal a negyedik helyen végzett megyei szinten, meghaladva a bejutási küszöbnek számító ötszázalékos határt. EP-választáson ennyi szavazatot még nem kapott az RMDSZ Arad megyében – hangsúlyozta Faragó Péter parlamenti képviselő, a megyei szervezet elnöke, de hozzátette, ez elmarad a legutóbbi országos parlamenti választáson kapott voksok számánál. A honatya szerint azonban jó felmérő volt a vasárnapi szavazás, hogy az RMDSZ tudja, hogyan is áll Arad megyében a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előtt. (P. L. Zs.)

20:14

Nőtt a PNL előnye a 15 órai adatokhoz képest

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn 16 óra után közzétett részleges adatai szerint a vasárnapi európai parlamenti választásokon a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) a szavazók 27,07 százaléka, a Szociáldemokrata Pártra 23,59 százaléka, az USR PLUS 2020 Szövetségre 19,99 százaléka adta voksát. A 15 üórai eredmények tükrében a PNL még 27 százalék alatt állt.

A sorban a Pro Románia következik 6,73 százalékkal, az RMDSZ 6,48 százalékkal és a Népi Mozgalom Párt (PMP) 5,45 százalékkal.

A részleges eredmények szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 4,19 százalékot, Peter Costea független jelölt 1,55 százalékot, George Nicolae Simion független jelölt 1,18 százalékot, Gregoriana Carmen Tudoran független jelölt 1,10 százalékot, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 0,56 százalékot, az Egységes Románia Párt (PRU) 0,54 százalékot, a Román Szocialista Párt 0,45 százalékot, a Független Szociáldemokrata Párt 0,30 százalékot, a Nemzeti Egység Tömbje 0,22 százalékot ért el az európai parlamenti választáson.

A BEC 5 072 602 szavazatot dolgozott fel 16:23 óráig.

Legközelebb 20 órakor közölnek részleges eredményeket.

20:10

Antal Árpád: változtatni kell, hogy ne kerüljön veszélybe a képviselet

A vasárnapi európai parlamenti választásokon az erdélyi magyarság bebizonyította, hogy képes mobilizálni és megvédeni magát, és azt üzente, hogy Romániában és Brüsszelben ne tervezzen senki anélkül, hogy ne vegye figyelembe az 1,3 milliónyi erdélyi magyar közösséget – fogalmazta meg az EP-választás fő üzenetét Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Szerinte az EP-választás tapasztalataiból le kell vonni a következtetéseket, és a következő másfél évben minden korrekciót meg kell tenni, hogy megakadályozzák, hogy ne a most vasárnapi választások hangulatában és ilyen félelmekkel várják a jövő évi parlamenti választásokat. Hozzátette: minden településen meg kell nézni, hogy mit lehet tenni, beszélgetéseket kell kezdeményezni a Magyar Polgári Párttal és az Erdélyi Magyar Néppárttal. (K. Zs.)

19:57

Bihar megyében a második legtöbb voksot kapta az RMDSZ

Az országos átlaghoz hasonlóan Biharban is több szavazatot kapott az RMDSZ az európai parlamenti választáson, mint a 2016-os parlamenti voksoláson. Hétfőn délben Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke és Szabó Ödön parlamenti képvoselő, ügyvezető elnök Nagyváradon értékelte az EP-választásokon elért eredményt, mandátumbecslésbe ugyanakkor nem bocsátkoztak. (F. N. L.)

18:38

Az RMDSZ két európai parlamenti mandátummal számol

A Romániának járó 33 európai parlamenti mandátumból az eddigi számítások szerint kettő az RMDSZ-é, de csak az EP-választások hivatalos eredményeinek közzétételekor – várhatóan szerdán vagy csütörtökön – dől el, hogy melyik párt veszít egy helyet, azaz a 33. mandátumot – nyilatkozta a Maszolnak hétfőn Porcsalmi Bálint.

17:18

Részleges eredmények 15 órakor

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn 15 órakor közzétett részleges adatai szerint a vasárnapi európai parlamenti választásokon Nemzeti Liberális Pártra (PNL) a szavazók 26,95 százaléka, a Szociáldemokrata Pártra (PSD) 23,44 százaléka, az USR–PLUS 2020 Szövetségre 20,08 százaléka adta voksát.

A sorban a Pro Románia következik 6,74 százalékkal, az RMDSZ 6,62 százalékkal és a Népi Mozgalom Párt (PMP) 5,42 százalékkal.

A részleges eredmények szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 4,21 százalékot, Peter Costea független jelölt 1,59 százalékot, George Nicolae Simion független jelölt 1,18 százalékot, Gregoriana Carmen Tudoran független jelölt 1,12 százalékot, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 0,56 százalékot, az Egységes Románia Párt (PRU) 0,53 százalékot, a Román Szocialista Párt 0,45 százalékot, a Független Szociáldemokrata Párt 0,29 százalékot, a Nemzeti Egység Tömbje 0,22 százalékot ért el az európai parlamenti választáson.

A BEC 4 113 238 szavazatot dolgozott fel 14.27 óráig. Vasárnap 9 330 178 választópolgár szavazott.

Legközelebb 17 órakor közölnek részleges eredményeket. (Agerpres)

14:44

Johannis: a PNL az USR–PLUS szövetséggel alternatívát jelenthet a jelenlegi kormányra

Az európai parlamenti választások eredményeinek tükrében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR–PLUS (a Mentsétek meg Romániát Szövetség, valamint a Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt) szövetség együttműködve alternatívát képezhet a jelenlegi kormányzásra – mondta Klaus Johannis államelnök hétfőn, nyomatékosítva, hogy a vasárnapi választás eredménye a PSD-vel szembeni büntetőszavazásként is értékelendő. (Agerpres)

14:00

Hamarosan kiderül, lesz-e második EP-mandátuma is az RMDSZ-nek

Néhány óra múlva kiderül, hogy hány európai parlamenti mandátumhoz jutott az RMDSZ a vasárnap lezajlott EP-választásokon nyomán – nyilatkozta a Maszolnak hétfőn délben Vincze Loránt, az esetleges második mandátum várományosa. A második mandátum a töredékszavazatok újraosztásának végeredményén múlik. Ezek Vincze Loránt szerint 6-7 mandátumra elegendőek, amelyeket egy matematikai művelettel, az úgynevezett D’Hondt-módszerrel osztanak szét a küszöböt átlépő pártok között. A számításokat egyébként a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) végzi.

13:43

MPP: mi juttattuk be az RMDSZ-t az Európai Parlamentbe!

„Bebizonyosodott, hogy a Magyar Polgári Párt volt ismét a mérleg nyelve. Ha nem veszünk részt a választásokon, ha nem használjuk mozgósító erőnket, nem lett volna meg az elegendő szavazat ahhoz, hogy bár egy erdélyi magyar képviselő is bejusson az Európai Parlamentbe” – jelentette ki hétfőn az EP-válaszátok eredményeiről Mezei János.

13:30

Részeredmény: az igenek győztek a referendumon

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn közzétett, 10:23-kor érvényes részleges adatai szerint az igazságszolgáltatás témájában kiírt népszavazáson 1 625 321 személy voksolt igennel az első kérdésre és 1 619 681 a másodikra.

A referendum első kérdésére 277 976 szavazó válaszolt nemmel, a második kérdésre pedig 271 104. Összesen 7 913 195 személy voksolt a referendumon, a részvételi arány meghaladta tehát a 40 százalékot. A 2000/3-as törvény 5. cikkelye értelmében a választói névjegyzékben szereplők legalább 30 százalékának részvételére van szükség ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen. (Agerpres)

12:42

Újabb részleges eredményeket tett közzé a BEC

A Központi Választási Iroda (BEC) hétfőn 11 órakor közzétett részleges adatai szerint a vasárnapi európai parlamenti választásokon Nemzeti Liberális Pártra (PNL) a szavazók 26,23 százaléka, a Szociáldemokrata Pártra 23,68 százaléka, az USR PLUS 2020 Szövetségre 20,51 százaléka adta voksát.

A sorban a Pro Románia következik 7,01 százalékkal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6,07 és a Népi Mozgalom Párt (PMP) 5,55 százalékkal. A részleges eredmények szerint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 4,24, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 0,55, az Egységes Románia Párt (PRU) 0,54 százalékot ért el az európai parlamenti választáson.

12:16

Alaposan átrajzolódott az ország politikai térképe

A 2016-os parlamenti választásokon a Szociáldemokrata Párt (PSD) a szavazatok 45 százalékával győzött, a vasárnapi EP-választásokra azonban 20 százalékkal csökkent a támogatottsága. Liviu Dragneáék már csak néhány szegény moldovai és olténiai megyében dominálnak. Alaposan átrajzolódott Románia politikai térképe.

11:31

A PSD több helyi vezetője Liviu Dragnea lemondását követeli

„Ha politikai értelemben is férfi és szereti a PSD-t, Liviu Dragneának le kell mondania elnöki tisztségéről”, jelentette ki Marian Oprişan alelnök, a Szociáldemokrata Párt Vrancea megyei szervezetének vezetője. Hasonlóan nyilatkozott a PSD több más helyi politikusa is annak kapcsán, hogy a párt elvesztette az EP-választásokat, és két év alatt 20 százalékkal csökkent a támogatottsága.

Marian Oprişan keményen bírálta Dragneát. „Azt mondta, még gondolkodik a lemondásán, ez az ő stílusa, nem csodálkozom. Amikor a párt urának hiszed magad, így jársz el. Folyamatosan a párt urának hitte magát, de mi ezt csak nagyon későn vettük észre” - fejtette ki a megyei vezető vasárnap este a PSD székhelyéről távoztában az újságíróknak, akik megkérdezték tőle, hogy kérte-e személyesen Liviu Dragneától a lemondást.

10:34

Így teljesített az RMDSZ az erdélyi megyékben

A magyarság számarányának megfelelően alakult az RMDSZ támogatottsága az erdélyi megyékben az európai parlamenti választásokon leadott szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága alapján.

10:10

Ezek a majdnem végleges eredmények

A Központi Választási Iroda (BEC) által bejelentett, hétfőn 7:50-kor érvényes részleges választási eredmények szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazatok 26,79 százalékát kapta a vasárnapi EP-választásokon, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a 23,38 százalékát, az USR PLUS 2020 Szövetség a 21,40 százalékát. A BEC a 18 730 szavazókörzetből 18 705-nek az adatait dolgozta fel.

Az RMDSZ-re a szavazók 5,44 százaléka voksolt, a Pro Románia pártra 6,61, a Liberálisok és Demokraták Szövetségére (ALDE) 4,24 , a Népi Mozgalom Pártra (PMP) 5,65 százalék.

A 441 külföldi szavazókörzetből 309-ben dolgozták fel az adatokat, és ezek szerint az USR PLUS 2020 Szövetség 41,42 százalékot ért el, a PNL 31,34, a PMP 9,80, a PSD 3,09, a Pro Románia 2,86, az ALDE 1,22 százalékot. (Agerpres)

09:00

Háromszéken a magyarok egy része román pártra szavazott

„A magyarok nyertek és nem azok, akik a vesztünket kívánják” – értékelte a Maszolnak a vasárnapi szavazás részleges eredményeit ismerve Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette: „Nyilván az eredményeket elemezzük és levonjuk a megfelelő következtetéseket. Az látszik, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar emberek mintegy 6 százaléka átszavazott román pártra, elsősorban az USR-PLUS-ra”. Szerint alaposan végig kell gondolniuk, hogy mit jelent a román pártokra való átszavazás, és meg kell tenniük mindent, hogy ezeket a magyar embereket visszacsábítsák az RMDSZ-hez. 

08:36

Ezek az eredmények 96,5 százalékos feldolgozottságnál

A Központi Választási Iroda adatai szerint a szavazatok 96,5 százalékának (8,64 millió a 8,96 milióból) a megszámlálása után a következő eredmények körvonalazódnak az EP-választásokon (százalék):

  1. PNL – 2 317 664 - 26,81
  2. PSD – 2 021821 - 23,39
  3. USR-PLUS – 1 847 239  - 21,37
  4. RMDSZ – 471 576  - 5,46
  5. PRO Románia – 571 878  - 6,62
  6. PMP – 489 014  - 5,66
  7. ALDE – 366 823 - 4,24
  8. Peter Costea – 121 516  - 1,41
  9. George Simion – 104 158 - 1,02
  10. Gregoriana Tudoran – 96 256 - 1,11
02:20

EP-választások, 50 százalékos feldolgozottság: 7 százalékon az RMDSZ

A Központi Választási Iroda adatai szerint a szavazatok mintegy felének (4,5 millió a 8,96 milióból) a megszámlálása után a következő eredmények körvonalazódnak az EP-választásokon (százalék):

  1. PNL – 1 259 213 - 28,15
  2. PSD – 1 137 564 - 25,43
  3. USR – 755 345 - 16,89
  4. RMDSZ – 313 447 - 7,01
  5. PRO Románia – 299 484 - 6,70
  6. PMP – 232 169 - 5,19
  7. ALDE – 195 703 - 4,38
  8. Peter Costea – 599 55 - 1,34
  9. George Simion – 47 896 - 1,07
  10. Gregoriana Tudoran – 46 812 - 1,05
01:46

Porcsalmi: az 5,4 százalék 501 ezer szavazatot jelenthet az RMDSZ-nek

Ha a hivatalos eredmények visszaigazolják az 5,4 százalékos támogatottságot, az azt jelenti, hogy az RMDSZ 501 ezer szavazatott kapott a vasárnapi EP-választásokon – jelentette ki a végleges exit poll adatokat kommentálva Porcsalmi Bálint. Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az RMDSZ elkezdte a párhuzamos szavazatszámlálást, amelynek eredményeit hétfő reggel közlik. A Központi Választási Iroda várhatóan hétfő délután közli a végeleges eredményeket.

01:22

Párhuzamos szavazatszámlálás: 8 százalék az RMDSZ-nek

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) párhuzamos szavazatszámlálása szerint, 37 százalékos feldolgozottságnál a következő eredmények születettek az EP-választásokon a stiripesurse.ro szerint (százalék): 

  1. PNL: 29,1
  2. PSD: 27
  3. USR-PLUS: 14,2
  4. UDMR: 8,1
  5. Pro Románia: 6,5
  6. PMP: 4,8
  7. ALDE: 4,5

Kapcsolódók

Kimaradt?