Háromszéken a templomozást követően se nőtt a szavazókedv

Kovászna megyében alacsony a szavazókedv, egyre inkább leszakad az országos átlaghoz képest. A Központi Választási Bizottság (BEC) jelentése szerint 13 órakor országos szinten a választópolgárok 19,75 század százaléka járult urnákhoz, miközben Háromszéken a szavazásra jogosultak csupán 16,85 százaléka adta le a voksát az Európa Parlamenti választásokon, vagyis közel 3 százalékkal kevesebben szavaztak mint az országos átlag.

„Abban bízok, hogy este mi ünnepelünk, nem azok akik a vesztünket akarják” – mondta szavazata leadását követően Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere az országos átlagnál alacsonyabb háromszéki szavazókedv kapcsán kifejtette: az erdélyi megyékben általában kicsit később indul el az élet mind a Kárpátokon túl, de bízik benne, hogy estére sikerül beérni és akár meghaladni a Kárpátokon túli részvételt.

„Én azért szavazok, mert büszke európainak érzem magam, és sokkal több Európát szeretnék hozni Romániába. Én a régiók Európájában, Székelyföld Európájában, Erdély Európájában, a Kárpát- medence Európájában hiszek. Arra kérek mindenkit, éljen szavazati jogával és vegyen részt a mai választásokon, hogy este mi ünnepeljünk, ne pedig azok, akik a román nemzetállamot építve bennünket el akarnak nyomni ” – nyilatkozta Antal Árpád.

A háromszéki megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor is arra mutatott rá, hogy „tőlünk, erdélyi magyaroktól függ, hogy lesz-e a magyaroknak érdekképviselete az Európai Parlamentben és lesz-e összmagyar érdekképviselet Brüsszelben. Azt szeretnénk, hogy este 9 óráig tudjuk bebizonyítani, hogy vagyunk elegen ahhoz, hogy ne a román nacionalisták képviseljék a mi ügyünket, azaz ők mondják el, hogy mit gondolnak rólunk” – mondta Tamás Sándor.

Kovászna megyében 182 360 szavazópolgárt várnak urnákhoz, számukra 214 szavazókörzet működik este 9 óráig. Kovászna megyéből tudósításunk időpontjáig nem jeleztek semmilyen rendellenességet a választások lebonyolítását illetően.

Kapcsolódók

Kimaradt?