banner_hrNpqgCf_segitsparajdon_970x250.gif
banner_G9ZJSA6n_segitsparajdon_728x90.gif
banner_XlrrvDGH_segitsparajdon_300x250.gif

Az alkotmánybíróság elutasította a kétfordulós polgármester-választást

Az alkotmánybíróság befogadhatatlannak minősítette és elutasította kedden az Új emberek a politikában című polgári kezdeményezést, mert az nem teljesíti az alkotmány által kért feltételeket. A kezdeményezés úgy módosította volna a választási törvényt, hogy a polgármestereket két fordulóban válasszák meg.

A bíróság egységes szavazattal hozta a döntést. Az indoklás szerint a kezdeményezés nem tesz eleget az alkotmány 74 cikkelye első bekezdésének, amely szerint „A törvénykezdeményezés jogát gyakorló állampolgároknak legalább az ország megyéi egynegyedéből kell származniuk, és e megyék mindegyikében vagy Bukarest municípiumban legalább 5 ezer aláírást kell gyűjteniük a kezdeményezés támogatására”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?