FRISSÍTVE – EMNP: bírósághoz fordult a tisztújításon egy szavazattal alulmaradt elnökjelölt

FRISSÍTVE: Bíróságon támadta meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) március végi elnökválasztását és a párt tisztújító küldöttgyűlésének a határozatait az elnökválasztáson egyetlen szavazattal alulmaradt Soós Sándor, a párt korábbi alelnöke.

Soós Sándor keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: ha a párt vezetúsége egy héten belül rendkívüli országos küldöttgyűlést hív össze, és megismétli a tisztújítást, visszavonja keresetét. Soós Sándor azt is közölte: kilépett a pártból, és nem kívánja újra megmérettetni magát egy esetleges rendkívüli küldöttgyűlésen. Hozzátette azonban, hogy reméli, eljön az ideje, amikor visszaléphet a pártba, és folytathatja a munkát.

A párt március 23-án Nagyváradon tartott országos küldöttgyűlésén a leköszönő Szilágyi Zsolt elnök által támogatott Csomortányi Istvánt választották a párt elnökévé. Az egy szavazattal kevesebbet begyűjtő Soós Sándor az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködése megerősítésének, a két párt majdani fúziójának a programját vázolta fel.

Soós Sándor elsősorban azt kifogásolja, hogy ellenjelöltjét, Csomortányi Istvánt úgy hirdették ki a tisztújítás győztesének, hogy egyikük sem kapta meg a leadott szavazatok többségét. Mint felidézte: 170 küldött szavazott, az egyszerű többséghez 86 szavazatra lett volna szükség. Három szavazat azonban érvénytelennek bizonyult, és Csomortányi István 84 szavazatot kapott, ő pedig 83-at. Úgy vélte: az ülés levezetőinek meg kellett volna ismételtetniük a szavazást, vagy új szavazással kellett volna megerősíttetniük Csomortányi István megválasztását, ezt azonban nem tették meg.

Soós Sándor a küldöttek mandátumainak az igazolását is szabályzatellenesnek tartotta. Megjegyezte: több olyan párttag is mandátumot kapott, aki nem volt valamely megyei küldöttgyűlés küldötte. Elmondta: előbb a párt szabályzatfelügyelő és etikai bizottságánál kereste az igazát, de a testület „politikai döntést hozott”.

Megjegyezte: nem akart ártani a pártjának, de úgy érezte, ha az erdélyi magyar jobboldal szemet huny a párton belüli szabálytalanságok fölött, akkor nincs jövője. Ezért ő is a bíróságon keresi az igazát, amint azt 2002-ben Tőkés László tette a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) folytatott vitájában.

Az EMNP országos elnöksége az MTI-hez eljuttatott közleményében azt közölte: óvandó értéknek tekinti, hogy az EMNP-ben az elnök megválasztásának tétje van, ez nem csupán egy előre egyeztetett formaság. Azt is hozzátette: a szervezet legfőbb feladatának az önkormányzati választásokra való felkészülést tekinti, és a nyilvánosság előtt nem kíván foglalkozni a legutóbbi országos küldöttgyűlés körüli nézetkülönbségekkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?