A miniszterelnök szerint sürgősségi rendelettel fogadja el a kormány a közigazgatási törvénykönyvet

Sürgősségi rendelettel tervezi elfogadni a kormány a közigazgatási törvénykönyvet, de csak az európai parlamenti választások után, vélhetően júniusban vagy júliusban – nyilatkozta kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A Suceava megyei látogatáson tartózkodó kormányfő azt mondta, a polgármesterekkel folytatott beszélgetésekből azt szűrte le, hogy nagy az érdeklődés részükről a közigazgatási törvénykönyv iránt. „Biztosítani szeretnék minden polgármestert – politikai színezettől függetlenül, hiszen valamennyien kedvezményezettek lesznek –, hogy sürgősségi rendelettel fogjuk elfogadni a közigazgatási kódexet, mert meggyőződésem, hogy a jogszabály rendet rak majd a közigazgatási rendszerben” – fogalmazott Dăncilă.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a sürgősségi kormányrendelet, a miniszterelnök azt válaszolta, vélhetően júniusban vagy júliusban fogadja el a kabinet.

Az alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a jogszabályt.

banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?