Nagykorúvá vált a csíkszeredai sapientiás Egyetemi Diáknapok

Tizennyolcadik alkalommal szervezik meg május 22–26. között a sapientiás Egyetemi Diáknapokat Csíkszeredában. Lesz csapatverseny, fesztiválszínpad, piknik, fellépnek a legnépszerűbb helyi bandák, DJ-k és magyarországi vendégek is érkeznek.

Négy napig áll majd a bál Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) által szervezett diáknapokon. A szerdán kezdődő rendezvény elsősorban az egyetem diákságát célozza meg, de több programja nyitott lesz a város lakói és a környékbeliek számára is. Minderről Mihály Gergő HÖK elnök számolt be a Maszolnak.

Elmondta, a diáknapok központi eseménye az a hét csapatot felvonultató vetélkedősorozat lesz, amely a legkülönbözőbb fizikai és szellemi erőpróbáknak teszi ki az egyetemi ifjúságot. A „csapatportya” előkészítésén egy negyven fős stáb dolgozott az elmúlt egy hónapban. A csapatverseny eredményhirdetését vasárnap tartják meg a hagyományos diáknapokat lezáró szabadtéri piknik keretében – tájékoztatott Mihály Gergő.

Az eseménysorozat a hivatalos megnyitó indítja május 22-én, szerdán az egyetem épületében, ahol Tóth László főkonzul és Pap Levente dékánhelyettes köszönti a diáknapok résztvevőit. Szintén szerdán este nyitóbuli várja a bulizni vágyókat: a Grundban DJ Raymi fogja keverni a zenét. Pénteken egész éjszaka tartó szabadtéri minifesztivállal várja a bulizókat a diáknapok szervezőcsapata. A Friss tejfeldolgozó területén felépített színpad az elmúlt évben debütált a diáknapokon, sikerrel, így az idén is ide várnak mindenkit, aki szereti az élő zenét és az igényes zenei válogatásokat. Az esti 18 órás kapunyitástól szombat hajnali négyig tartó rendezvényen fellép a csíkszeredai Road of Life, a magyarországi The Biebers és BSW zenekarok. A koncertek után DJ-k szolgáltatják a talpalávalót, ott lesznek a műfaj sztrájai, Smoothnoise és Peter Jabin is.

Vasánap hagyományos szabadtéri főzéssel, piknikezéssel zárják a diáknapok rendezvényeit. A helyszín ezúttal a közelgő pápalátogatásra tekintettel nem a csíksomlyói nyereg, hanem a fesztiválnak is otthont adó tejgyári terület lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?