Az ALDE tagja lett Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester

Beiratkozott a Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (ALDE) Dorin Florea. A marosvásárhelyi polgármester Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök jelenlétében hivatalosította a kisebbik kormánypárthoz való csatlakozását.

A két politikus közös sajtótájékoztatóján Tăriceanu azt mondta, „fontos lépésnek” tartja a vásárhelyi polgármester döntését, ugyanakkor azt is bejelentette, hogy Florea veszi át az ALDE Maros megyei szervezetének vezetését.

Dorin Florea azzal indokolta a csatlakozását, hogy meggyőződéséhez híven támogatni akarja a romániai jobboldalt.

Az orvos végzettségű Florea 2000 óta polgármestere Marosvásárhelynek, jelenleg ötödik mandátumát tölti. Korábban, 1996 és 2000 között Maros megye prefektusa volt.

2000-ben a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) színeiben választották polgármesterré, aztán 2006-tól ő volt a megyei elnöke az egykori Demokrata Pártnak (PD), illetve Demokrata-Liberális Pártnak (PDL), amely később beolvadt a Nemzeti Liberális Pártba (PNL).

Mivel a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított ellene, ki kellett lépnie a PNL-ből, így 2016-ban függetlenként nyerte el a polgármesteri tisztséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?