Orbán Viktor: arra kérem az erdélyi magyarokat, hogy szavazzanak a RMDSZ listájára!

Arra biztatom a romániai magyarokat, hogy a kettős állampolgárságukra való tekintet nélkül az európai parlamenti választásokon a szavazatukat az RMDSZ listájára adják le – jelentette ki a Kelemen Hunor szövetségi elnökkel közös kolozsvári sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A Maszol a román-magyar viszony javulásának feltételeiről kérdezte a miniszterelnököt. (VIDEÓ: Varró-Bodóczi Zoltán).

A sajtótájékoztatón Kelemen Hunor emlékeztetett: a csütörtöki nagyszebeni EU-csúcsra érkező magyar kormányfő az RMDSZ kérésére a szerdai és a pénteki napot is Erdélyben tölti. Elmondta, hogy az RMDSZ is, a Fidesz is kampányban van, és „a világ legtermészetesebb dolga”, hogy segítik egymást. „Végre van egy hely, az Európai Parlament, ahol a magyar ügyet közösen tudjuk képviselni. Erős Kárpát-medencei magyar képviseletet szeretnénk” – jelentette ki.

Kifejtette, azért is fontos az erős képviselet, mert az Európai Unió változás előtt áll, és ezek a változások az erdélyi magyar embereket is érinteni fogják. „Okos ember megpróbálja ezeket változásokat befolyásolni” – jelentette ki Kelemen Hunor. Szerinte a változásoknak többek között az a tétje, hogy az EU megtudja-e védeni a határait, tudja-e szavatolni a közösségét alkotó nemzetek biztonságát és jólétét. De tét szerinte az is, hogy mi történik az európai őshonos kisebbségekkel. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ útjára indította a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést, és ez a csomag is az uniós reformok része lehet.

A szövetségi elnöke kijelentette: olyan Európát szeretnének, amely biztonságos otthona minden népnek, és amelyben a román román, a magyar magyar maradhat, amelyben Erdély fejlődik és megerősödik gazdaságilag, amelyben úgy lehet jövőt tervezni, hogy az itt élők az identitásukat is meg tudják őrizni lakóhelyükön.

Orbán: támogassák az RMDSZ listáját!

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón arról beszélt: a Fidesz stratégiai szövetséget ápol az RMDSZ-szel, ezért elfogadta az erdélyi  meghívást a közös kampányolásra. Kifejtette: minden EP-választás komoly lehetőség Magyarország számára, mert a magyar olyan nép, amely több ország területén lakik, ezért fontos, hogy amikor lehetőség adódik arra, hogy az összmagyar képviselet megjelenjen nemzetközi fórumokon, minden jelentős közösség, amely a magyar nemzethez tartozik, saját erős hanggal képviseltesse magát.

Orbán Viktor szerint az RMDSZ-t kell támogatniuk azok az erdélyi magyaroknak, akik az összmagyar képviseletet akarják erősíteni az Európai Parlamentben. "Arra biztatom a romániai magyarokat, h a kettős állammpolgárságukra való tekintet nélkül ezeken a választásokon a szavazatukat az RMDSZ listájára adják le" – jelentette ki a miniszterelnök.  Megjegyezte: optimistán tekintenek a választás elé, "odahaza mi, itt az RMDSZ jó eséllyel fut neki", sokat tettek, hogy kiérdemeljék az emberek bizalmát.

A kormányfő kitért rá: köszönet illeti Romániát, amiért az elmúlt négy évben kiválóan védte az EU külső határait. Ahogy a román határvédelem helytállt, bizonyította, hogy alkalmas a schengeni tagságra. Nehéz időben bizonyította, hogy képes megvédeni az EU külső határait, így indokolt, hogy részévé váljon a schengeni övezetnek - vélekedett.

Orbán a magyar-román viszonyról

A Maszol azt kérdezte Orbán Viktortól: mi a feltétele szerinte annak, hogy a szerb-magyar és a szlovák-magyar kapcsolatokhoz hasonlóan a román-magyar kapcsolatok is jók legyenek? Válaszában a miniszterelnök megerősítette: a magyar-román viszonyról valóban nem mondható el, hogy jók lennének. Viszont a magyar-szlovák és a magyar-szerb kapcsolatok valóban jók. "Szerbiában a legöregebbek sem emlékeznek arra, hogy mikor volt olyan jó a szerb-magyar viszony, mint manapság" – jegyezte meg.

Kifejtette: Magyarország látványos erősödésen megy keresztül, a gazdasági ereje nő, a családtámogatási rendszer fejlődik, a hadi kiadások emelkednek, és az ország a megnövekvő erejét a jószomszédi kapcsolatok javítására, az együttműködésre fordítja, ezért kötött több megállapodást, indított közös projekteket Szerbiával és Szlovákiával is.

Orbán azt mondta: úgy látja, e szomszédjai úgy tekintenek Magyarországra, mint egy sikeres országra, amely az erejét a régió stabilitására és a szomszédjaival folytatott együttműködésre fordítja. „Azonban ugyanez a bizalmi viszony nem jött létre a magyar és a román kormány között, de remélhetőleg létrejön, és nagy közös célok elérésében működhetnek együtt” – fogalmazott a miniszterelnök.

Egy másik újságírói kérdésre közölte: a Fidesz javasolta, hogy a vitás kérdések rendezéséig ne éljen a szavazati jogával az Európai Néppártban (EPP), "mi függesztettük fel a részvételünket" az EPP életében. Mint mondta, a Fidesz nem vár az EPP döntésére, hanem maga hoz majd döntést, mert nem az EPP a lényeg, hanem az, hogy az EP-választás után, az új európai politikai helyzetben hol van Fidesz helye, hogy megfelelően képviselhesse a magyar érdekeket.

Azt mondta, ebben a döntésben kulcsszerepet játszik, hogy az EPP merre halad tovább. Jelenleg a néppárt arra készül, hogy stratégiai szövetséget kössön az európai baloldallal, ami nekünk nem fogadható el, mert mára az egész európai baloldal bevándorláspárti lett, miközben a közép-európai élet legfontosabb kérdése, hogy megakadályozzuk a migrációt - közölte. Hozzátette: erre a dilemmára kell választ találni a választás után.

Orbán Viktor az úzvölgyi katonatemető ügyéről elmondta: osztja az RMDSZ álláspontját. Egy változtatás előtt beszélni kell az érintettekkel, hogy ne sértsenek érzékenységet - közölte.

Kelemen: nem vagyunk a román állam ellensége

Kelemen Hunor újságírói kérdésre kijelentette: a szövetség húsz éve tagja az Európai Néppártnak (EPP), és a Romániából később csatlakozott pártok kedvéért, amelyek többször is megváltoztatták politikai identitásukat, nem fogják elhagyni az EPP pártcsaládját. A politikus elsősorban a Nemzeti Liberális Pártra utalt. "Folyamatosan bombáznak bennünket, és a rossz hírünket keltik" – jelentette ki.

A politikus az RMDSZ-közeli alapítványokhoz érkezett magyarországi kormánytámogatásokra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: az RMDSZ nem kapott és nem kap magyarországi támogatásokat, a magyar kormány különböző civil szervezetek programjait támogatta. Hozzátette: téved, aki azt gondolja, hogy a támogatásoknak meg kellett fizetni valamilyen módon az árát. 

Kelemen Hunor hozzátette: azt szeretné, ha Románia is hasonló módon támogatná például az ukrajnai románokat, vagy a szerbiai Timoc völgyében élő vlachokat. Azt is megjegyezte, hogy a romániai magyaroknak érkező magyarországi támogatások Romániát gazdagítják. Megemlítette: Románia gyakran nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az erdélyi magyarokat, de előbb utóbb megérti, hogy ez elhibázott megközelítés. 

"Az erdélyi magyarság a román államnak nem ellensége. Ezt az országot erősíti a közösség. Szeretnénk, hogy a román politika partnerként tekintsen az erdélyi magyarokra, vállalja fel azokat a feladatokat, amiket most a magyar állam" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?