banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az osztályban vágatta le a 11 éves lány festett haját a tanárnő – perelnek a szülők

Országos botránnyá dagadt annak az alig 11 éves nagykárolyi diáklánynak az esete, akinek szőkére festett tincseit az osztályban, a gyerekek szeme előtt vágatta le az osztályfőnöke. Az ügyben vizsgálatot indított a tanfelügyelőség, nyomozást a rendőrség, a gyermek édesapja pedig be akarja perelni a tanárnőt.

A nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola diákja, a 11 éves Nicoleta kérésének engedve édesanyja elvitte a fodrászszalonba, ahol a leányka hosszú tincseit divatos szőke árnyalatokra festették – a stílusváltás azonban nagyon nem nyerte el a pedagógusoknak és kiváltképp osztályfőnöknőjének tetszését, aki több alkalommal figyelmeztette a tanítványát (illetve rajta keresztül szüleit): nem járhat festett hajjal iskolába, barnítsa „vissza” a szőke hajkoronát.

Egy osztálytárs is besegített

Mivel a felszólításnak a diák egy hét múltával sem tett eleget, a történelem szakos osztályfőnöknő az egyik óra elején letett a leányka elé egy ollót a padra, felszólítva, hogy ott az osztályban, diáktársai előtt, saját kezűleg vágja le a fejtett tincseket. A kényszernyírás a gyerekek élcelődése és nevetése közepette meg is kezdődött, de nehézkesen haladt. Ekkor jelentkezett a lány egyik osztálytársnője, hogy segít, mert ért a hajnyíráshoz; a segítőkészség azonban nem fejeződött be az óra végén, még szünetben is nyiszálta-nyeste a tincseket, fülcimpáig érőre vágva vissza a korábban szinte derékig érő hajkoronát.

A lányra volt már panasz, az osztályfőnökre nem

Nicoleta otthon nem mondta el, mi is zajlott az iskolában, az édesanyja a lánya egyik osztálytársnőjétől tudta meg a történteket. Azonnal felvette a kapcsolatot az osztályfőnöknővel, aki elismerte ugyan, hogy talán hibázott, de bocsánatot nem kért.

Az iskola pedagógusai az eset kapcsán elmondták, hogy a leánykát többször voltak kénytelenek figyelmeztetésben részesíteni, mert például nagyon magas sarkú cipőben ment az iskolába, folyamatosan konfliktusba keveredik diáktársaival, és a szülők részéről sem számíthatnak segítségre, mivel rendezetlen, erőszakos a családi háttér. Alina Mocanu iskolaigazgató is értetlenül áll a történtek, s főleg az osztályfőnöknő magatartása előtt, a több mint húsz éve tanító pedagógus ellen még soha semmiféle panasz nem érkezett.

Három vizsgálat is indult

Az ügyben vizsgálatot indított a megyei tanfelügyelőség és a rendőrség is. Utóbbi azért, mert bizonyos körülmények között egy nagy olló fehér fegyvernek minősül, s mint ilyen, semmi keresnivalója egy osztályban, kisdiák kezében, felnőtt felügyelete nélkül. Emellett maga a tanintézmény is vizsgálóbizottságot hozott létre az igazság kiderítése érdekében.

Valószínűleg ez utóbbinak lesz a legnehezebb feladata, mert „az igazság” folyamatosan változik. A vizsgálatok kezdete óta a 11 éves Nicoleta itt-ott módosította a történetet: azt mondta, a pedagógus nem szólította fel konkrétan a haja levágására, csak letette az asztalra az ollót, „csinálj vele, amit akarsz” felszólítással. „Azt hittem arra céloz, hogy vágjam le a hajamat” – magyarázta a diák.

A lány most már azt állítja, hogy tanárnője nemhogy többször, de még egyetlen egyszer sem figyelmeztette/tette szóvá, hogy nem járhat festett hajjal iskolába, s a gyermek édesanyja is határozottan tagadja, hogy ő vagy bárki a családból értesítve lett volna a hajfestési tilalomról valamilyen formában, mint ahogy azt sem hozták soha a tudomására, mit is tartalmaz az iskolai belső rendszabályzat, amelynek létezéséről nem is tudott.

Az iskolai belső rendszabályzat szövegét módosítások nélkül vette át a legtöbb tanintézmény a szaktárcától. Ám ennek sem a 2016-os, sem a „frissített”, 2018-as változata nem tiltja a festett, tincselt frizurát, és kimondottan ilyen tilalom nem szerepel egyetlen Szatmár megyei tanintézmény belső rendszabályzatában sem. Ám a rendszabályzat előírja: a pedagógus részéről szigorúan tilos az egyéni fegyelmezés. Ha egy diák vét a rendszabályzat ellen, csak a pedagógustanács dönthet fegyelmezésről, büntetésről és annak formájáról.

Megszólalt a miniszter

Ezt hangsúlyozta Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is, aki a már országos hírűvé lett botránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: nagyon nem volt helyénvaló az osztályfőnök viselkedése, olló helyett a gyermek szüleit kellett volna behívnia az iskolába és elbeszélgessen velünk. Közölte, fel fogja venni a kapcsolatot Călin Durla Szatmár megyei főtanfelügyelővel, hogy további részleteket tudjon meg az ügyről és a potenciális szankciókról. Emlékeztetett, a jelenlegi oktatási törvények kellő keretet nyújtanak ahhoz, hogy ha szükséges, a pedagógust megbüntessék sokakat felháborító tette miatt.

Persze az már más kérdés, hogy milyen eredménnyel zárult volna a tanár és a szülők közötti beszélgetés, hiszen ne feledjük: az édesanya leánykája kérésére vitte fodrászhoz, és semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a 11 éves gyermek haját szőkére fessék.

Kapcsolódók

Kimaradt?