Péntektől várják az új jelentkezőket a legfőbb ügyészi tisztségre

Április 12. és május 8. között zajlik a legfőbb ügyész kiválasztását célzó új eljárás, miután az eddigi jelentkezők mindegyikét elutasította az igazságügyi miniszter – közölte honlapján szerda este a szaktárca.

Tudorel Toader tárcavezető az első kiírásra jelentkező négy pályázó – a legfőbb ügyészi tisztséget jelenleg betöltő Augustin Lazăr, valamint Marian Drilea, Gabriela Scutea és Daniel Horodniceanu – mindegyikét elutasította a szerdai meghallgatást követően, majd közölte, hogy újrakezdik a jelölési procedúrát. A szaktárca közleménye értelmében a jelentkezéseket péntektől várják.

Az új legfőbb ügyészt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényben rögzített eljárás szerint választják és nevezik ki. A válogatáson való részvételre vonatkozó kérelem mellé a jelentkezőknek csatolniuk kell többek között egy tevékenységi tervet, önéletrajzukat, valamint a szakmai tevékenységüket kiértékelő legutóbbi jelentést.

A jelentkezéseket április 25-éig fogadják, majd május 2-án közzéteszik a minisztérium weboldalán a pályázók névsorát. A jelöltek meghallgatására május 6-án és 7-én kerül sor, az eredményeket május 8-án hozzák nyilvánosságra.

Az igazságügyi miniszter által a legfőbb ügyészi tisztségre kiválasztott jelölt kinevezését előbb a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének kell véleményeznie, ezt követően pedig a tárcavezető elküldi a javaslatot az államfőnek.

A legfőbb ügyészi tisztséget jelenleg betöltő Augustin Lazăr mandátuma április 28-án jár le. Tavaly októberben Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte Lazăr tisztségből való elmozdítását, a legfőbb ügyész azonban magtámadta a döntést a bíróságon.

Kapcsolódók

Kimaradt?