MOGYE-ügy: hivatalosan nem tudni, miért kell fegyelmi bizottság elé állnia 29 oktatónak

A hivatalos bejelentés szerint fegyelmi eljárást indított a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem vezetősége azon magyar oktatók ellen, akik nem tartották be a szerintük „akadémiai szabadságot korlátozó” új vizsgaszabályzatot, a valóságban csupán egy meghallgatás történt április 8-án – árulta el megkeresésünkre Dr. Szabó Béla, az egyetem magyar tagozatának vezetője.

Az oktató elmondta, az egyetem három dékánja alkotta fegyelmi bizottság elé kell állnia huszonkilenc oktatónak, hivatalosan azonban nem tudni, hogy miért. „Úgy fogalmaztak, hogy egy lehetséges fegyelmi kihágás miatt”  – magyarázta Dr. Szabó Béla. A tagozatvezető szerint az sem világos, hogy miért csak huszonkilenc oktatónak küldtek idézést. „A mi nyilvántartásunk szerint legalább 49 olyan vizsga volt, amely nem felelt meg a szabályzatnak” – jelentette ki.

Az sem egyértelmű, hogy mi lesz az eredménye a vizsgálatnak, amelyet megalázónak és a megfélemlítés eszközének tartanak a magyar okaktók, de úgy vélik, akár az egyetem vezetőségének is az lehet az érdeke, hogy eltussolja az ügyet. Erre lehet következtetni legalábbis abból, hogy nem hangzott el semmilyen vád az első kihallgatáson.

Az előzmények

Mint ismert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem tavalyi egyesülésével létrejött MOGYTTE-n diáktüntetésekhez vezetett a téli vizsgaidőszak idején, hogy a dékáni hivatalok megtagadták azoknak a jegyeknek a beírását, amelyeket a tanárok nem az egységesített vizsgatételek alapján adtak.

A magyar tagozat egyes tanárai egyebek között arra hivatkozva utasították el az egységes vizsgáztatást, hogy annak részleteiről két héttel a vizsgaidőszak előtt döntött az egyetem vezetése. Az egységes vizsgáztatást azért is tartották elfogadhatatlannak, mert olyan magyar nyelvű bibliográfiát is használnak az oktatásban, amely románul nem érhető el.

Legutóbbi ülésén az egyetem szenátusa úgy döntött: kivételesen elismeri azokat a jegyeket, amelyeket nem az egységesített tételek alapján adtak a téli vizsgaidőszakban az egyetem egyes tanárai, de az oktatók ellen vizsgálatot indítanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?