banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_4EVo0Oj9_kuk maszol webbanner 300x250.gif

Elkapta a tolvajt, kártérítést kell fizetnie a rendőrnek

Ezer lej erkölcsi kártérítést kell hogy fizessen egy Vaslui megyei rendőr egy férfinak, akit tetten ért lopás közben, majd fényképet készített vele, és a fotó megjelent a helyi sajtóban.

A tolvajláson ért férfi úgy vélte, sérült a képmáshoz való joga, ezért 100 ezer euró erkölcsi kártérítést követelt a rendőrtől és a Vaslui megyei rendőr-főkapitányságtól. A törvényszék végül ezerlejes erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte a rendőrt. Az ítélet nem jogerős.

A rendőr egyébként szolgálati idején kívül volt, amikor hazafelé menet meghallotta egy eladó kiabálását és tetten érte az üzletből lopni próbáló férfit.

2017-ben ugyanez rendőr – aki egyébként a Vaslui megyei rendőrség közlekedésrendészeti osztályának alkalmazásában áll – egy bulgáriai kiküldetése alatt Aranyhomok üdülőtelepen megmentett egy gyermeket. A rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kollégájuk munkaidejének lejárta után éppen ebédelni készült, amikor egy vendéglő teraszán észrevett és elsősegélyben részesített egy ételtől fuldokló gyermeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?