Kifelé áll az ALDE szekerének rúdja az európai pártcsaládból

Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke biztosítékokat akar a kisebbik romániai kormánypárttól, hogy a hazai igazságügyi reformot és a Btk.-módosítást a Velencei Bizottság ajánlásainak figyelembe vételével hajtják végre. Norica Nicolai román EP-képviselő válaszul azt írta Guy Verhofstadtnak, hogy „torkig van” a brüsszeli utasításokkal.

Guy Verhofstadt ALDE-elnök a közösségi oldalán írta meg, hogy az azonos betűszóval azonosított kisebbik román kormánypárt vezetőjétől, Călin Popescu Tăriceanutól azt kérte a keddi bukaresti találkozójukon, hogy a kormány vegye figyelembe a Velencei Bizottság ajánlásait. „Megegyeztünk abban, hogy a romániai jogállamiság garantálásának egyetlen járható útja a Velencei Bizottság ajánlásainak teljes és feltétel nélküli alkalmazása. Ezt azt jelenti, hogy az igazságügyi reform, a Büntetőtörvénykönyv és a Büntetőeljárási Törvénykönyv módosítása összhangban kell legyen a bizottság véleményével, és miután a kormány és a parlament elfogadta a változtatásokat, ismét a Velencei Bizottság elé kell terjeszteni azokat felülvizsgálatra” – írta a belga politikus.

A hazai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) részéről Norica Nicolai európai parlamenti képviselő, a párt EP-választási listájának vezetője válaszolt, nem is arkámilyen hangnemben: „Mondanék valamit Guy Verhofstadtnak és Manfred Webernek (az Európai Néppárt vezetője – szerk. megj.), akik megengedik maguknak, hogy parancsolgassanak a romániai igazságszolgáltatásnak és a törvények felfüggesztését kérik, hogy kipipálhassák a tervüket, Laura Codruța Kövesi európai főügyészi kinevezését – kezdte a képviselő. – Elég volt! Torkig vagyok azzal, hogy folyton független igazságszolgltatást kérnek számon rajtunk, közben Brüsszelből utasítják azokat, akik kiszolgálják az érdekeiket. Ez megmagyarázza, hogy egyesek miért hagyják el az EU-t, mások pedig miért kérdőjelezik meg. Abban az Európai Unióban, amelyik tiszteletben tartja a jogállamiságot és saját polgárait, nincs helye ilyen hegemonizáló magatartásnak. Tisztában vagyok azzal, hogy egy másik Európai Uniót akarnak, a sajátjukét, azokét, akiknek életcéljuk mások megalázása. Ez nem az az Európai Unió, amelyhez csatlakoztunk, és amelyet nekünk ígértek: az a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, a polgárok és a tagállamok közti egyenlőség uniója. Remélem, hogy a következő összetételű Európai Parlamentben nem töltenek már be olyan pozíciókat, amelyek révén a legnagyobb kárt ők okozzák a közös európai projektnek.”

Az elemzők tudni vélik, hogy Norica Nicolai „őszinte beszédét” a romániai ALDE és az európai pártcsalád vezetősége közti feszült viszony mondtatta, s hogy Tăriceanuék már el is könyvelték kizárásukat az európai pártszövetségből.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?