EP-választások: iktatta jelöltlistáját és az összegyűjtött aláírásokat az RMDSZ

Összesen 313 966 aláírást iktatott szerda délután az RMDSZ a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székhelyén. A szövetség közlése szerint a kétezres évek eleje óta magyar jelölteknek soha nem gyűlt ennyi aláírás.

„Az elmúlt hetekben 320 ezren támogatták az RMDSZ európai parlamenti listáját, ebből 313 966-ot iktattak. A kétezres évek eleje óta magyar jelölteknek soha nem gyűlt ennyi aláírás. Céltudatosan, magabiztosan indulunk neki a választásnak. Erős Európát, fejlődő Erdélyt akarunk. Erős képviseletet, amely kiharcolja az európai kisebbségvédelmi törvényt” – írták.

 

A támogatásért a szövetségi elnök köszönetet mondott a magyar embereknek. Mint rámutatott, az RMDSZ most már formailag is készen áll az európai parlamenti választásra. Úgy vélik, a román pártokkal ellentétben, akik belpolitikai kérdéseket helyeznek előtérbe, az RMDSZ arra törekszik, hogy az Európai Unió kihívásairól beszéljen ebben a kampányban. „Azt látjuk, hogy a román pártok mindegyike belpolitikai versenynek tekinti ezt a választást. Ezt nagyon rossznak tartom. Ha megnézzük a jelöltjeik közül az ismertebbeket, egy egészen szűk pályán mozognak, ami egy nacionalista, nagyon nacionalista, sovén, magyarellenes pálya. Ettől mi egy lépéssel odébb kell álljunk, és a változásokról, a kihívásokról kell beszéljünk” – tette hozzá Kelemen Hunor.

Az elmúlt időszakban az RMDSZ elmondta, mi mindent nyert a romániai magyar közösség azzal, hogy Románia az Európai Uniót tagjává vált 12 évvel ezelőtt, de rámutatott arra is, melyek azok a területek, ahol reformokra van szükség, olvasható a szövetség szerdai hírlevelében. „Meg vagyunk győződve arról, hogy az Európai Uniónak nincs alternatívája a globális versenyben, akár az Amerikai Egyesült Államokról, Kínáról, Indiáról, Oroszországról, a feltörekvő dél-amerikai gazdaságokról beszélünk. Egymagában egyetlen állam sem tudna ezekkel a hatalmakkal szemben győztesen kikerülni. Fontosnak tartjuk, hogy az Európai Unió erős legyen, és változzon. Nemcsak elszenvedői akarunk lenni a történelemnek, az Európai Unió reformjának, hanem alakítói is. A mi erőnket is hozzá szeretnénk tenni egy erős Kárpát-medencei magyar képviselthez az Európai Parlamentben” – nyomatékosított a szövetségi elnök.

Az RMDSZ a reformok részének tekinti az őshonos kisebbségek védelmét, függetlenül attól, hogy melyik tagállamban élnek. „De szükségünk van azokra az uniós támogatásokra, amelyekkel fejleszteni tudjuk Erdélyt. Fontos, hogy a mezőgazdasági támogatások megmaradjanak, hogy az innováció, a munkahelyek teremtése, a fiatal munkavállalók és a vállalkozók támogatása is az EU programja között szerepeljen” – összegzett Kelemen Hunor. 

Winkler és Vincze vezeti a listát

Mint ismert, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) hétfőn véglegesítette a május 26-i EP-választásokon induló jelöltjeinek listáját. A megadott határidőig öten nyújtották be jelentkezésüket EP-mandátumra, őket március elsejei ülésén rangsorolta a SZÁT: a listavezető Winkler Gyula EP-képviselő lett, őt Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke követi a még befutónak számító második helyen.

A további sorrend: Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselő. 

Mivel Romániát 33 hely illeti meg a következő összetételű Európai Parlamentben, az RMDSZ-nek 33 (plusz tíz taratalék-) fősre kellett kiegészítenie a névsort, hogy teljes listát állíthasson. A jegyzékbe a szövetség parlamenti, kormányzati, önkormányzati tisztségviselői, megyei szervezeti képviselői kerültek. Kelemen Hunor szövetségi elnök a lista utolsó helyét foglalja el. 

A teljes jelöltlista itt tanulmányozható

(Címlapfotó forrása: Gönczy Tamás/RMDSZ)

Kapcsolódók

Kimaradt?