Helyreállítják a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tetejét

Öt hónapig tart majd a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tetejének helyreállítása. A tető tavaly augusztusban égett le, a tüzet a díszkivilágítás rövidzárlata okozta.

A tető helyreállítása a tervezéssel együtt 7,96 millió lejbe kerül áfa nélkül, a munkát a Trameco Rt. végzi el, tájékoztatott a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal sajtószolgálata. A munkát március 18-án kezdték el és a tervek szerint a tetőt eredeti formájában építik vissza.

Az emelet fölé vasbeton födém kerül majd, a tetőszerkezetet pedig lemezes gerendákból készítik el, és kerámiacserepekkel borítják majd, a tűzben megsemmisült kisebb torony is visszakapja rézborítását.

Mint arról beszámoltunk, a tűz után húsz évre szóló együttműködési szerződést kötött a váradi görögkatolikus püspökség és a váradi önkormányzat, azért, hogy az ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján 1903 és 1905 között épített, műemléknek számító püspöki palotát három éven belül teljesen felújítsák, és kétharmadát kulturális központtá alakítsák.

 

 

 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?