Diplomáciai botránnyá dagadt az izraeli nagykövetség költöztetésének ügye

A jordán király lemondta romániai látogatását, amiért a kormányfő kilátásba helyezte az izraeli külképviselet Jeruzsálembe költöztetését, az államfő pedig nem cáfolta ezt határozottan.

A Klaus Johannis elnök és a szociáldemokrata párti (PSD) Viorica Dăncilă kormányfő közti nyilatkozatháború átlépte az országhatárokat, és diplomáciai botránnyá dagadt azután, hogy II. Abdullah, a Jordán Hasemita Királyság vezetője lemondta a hétfőre Romániába tervezett látogatását.

A közel-keleti arab ország királya így tiltakozott a román kormányfő vasárnapi washingtoni bejelentése ellen, miszerint Románia izraeli nagykövetségét (az Egyesült Államok példáját követve) Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik. Köztudomású, hogy Jeruzsálem státusa kényes kérdés az arab–izraeli szembenállásban, mind a palesztinok, mind az izraeliek fővárosuknak tekintik, a nemzetközi közösség azonban mindeddig egységesen Tel-Avivot tartotta Izrael központjának (amíg Donald Trump amerikai elnök be nem jelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe helyezi át nagykövetségét).

Klaus Johannis államfő már vasárnap reagált Dăncilă bejelentésére, azzal vádolva meg a kormányfőt, hogy megsértette a diplomáciát és az alkotmányt is, amikor külpolitikai kérdésekben nyilatkozott olyasmiről, ami nem tartozik tisztségének a hatáskörébem ráadásul, amiről nem is született eddig döntés. Az elnök szerint a kormányfő „teljes tudatlanságról tesz tanúbizonyságot a külpolitika terén”.

Dăncilă, aki Amerikai–Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) konferenciáján azt mondta, „hogy miután országom minden illetékes, alkotmányos döntéshozója kielemezte a kérdést és konszenzusra jutott, én, Románia miniszterelnöke, valamint az általam vezetett kormány el fogjuk költöztetni Románia nagykövetségét Jeruzsálembe, Izrael fővárosába”, még vasárnap visszakozott, és azt állította, hogy „személyes véleményének” adott hangot, és természetesen az elnökre tartozik a döntés, de azért neheztelt Johannisra „a hangneme miatt”.

Hétfőn a román elnöki hivatal hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a jordán vezető látogatása elmaradásának az oka a szerencsétlen Dăncilă-nyilatkozat. A stiripesurse.ro hírportál azonban azt írta, hogy az utazás lemondása előtt II. Abdullah konzultált Johanisszal, és garanciákat kérté arra, hogy Románia nem költözteti Jeruzsálembe az izreli külképviseletet. Mivel az elnök ezt nem tudta biztosítani, mondván, hogy az elnöki hivatal kapott ilyen tanulmányt a kormánytól, így egyelőre döntés sem születhetett az ügyben, a jordániai uralkodóház közölte, hogy al-Kudsz várossal (Jeruzsálem arab megnevezése) való szolidaritás jegyében a király lemondta romániai látogatását.

Közel egy éve volt hasonlóan kínos helyzet

A belpolitikai sárdobálás először tavaly áprilisban hozta diplomáciai szempontból kínos helyzetbe az országot, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök – a miniszterelnök izraeli látogatása előtt két nappal, Dăncilă-t is megelőzve – egy televíziós műsorban eldöntött tényként beszélt arról, hogy Bukarest is követi az Egyesült Államok példáját, és Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét – emlékeztet az MTI. Johannis akkor is elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen kényes kérdésben nem konzultáltak vele, magát a döntést elhamarkodottnak és a nemzetközi jog megsértésének nevezte, és Dăncilă lemondását követelte, eredménytelenül. Néhány nappal később Johannis és Dăncilă egy „békéltető” tárgyaláson megállapodott arról, hogy legalább a külpolitikai témákban megpróbálnak együttműködni.

Románia izraeli nagykövetségének elköltöztetéséről azóta hallgattak Bukarestben, az újságírók érdeklődését pedig azzal hárították el, hogy a Külügyminisztérium a döntést előkészítő alapos tanulmányon dolgozik.

Az EU álláspontja változatlan Jeruzsálem státuszát illetően

Az Európai Unió álláspontja változatlan Jeruzsálem státuszát illetően – szögezte le hétfőn az EU külügyi szolgálatának szóvivője, az izraeli román nagykövetség esetleges áthelyezéséről szóló hírekre reagálva. Az MTI szerint Maja Kocijancic újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az EU szerint tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó, közel-keleti béketárgyalások felújítását, Jeruzsálem státuszát tárgyalások útján kell rendezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?