FRISSÍTVE – Johannis: Románia nem döntött izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetéséről

Tagadta az elnöki hivatal vasárnap, hogy Románia eldöntötte volna izraeli nagykövetsége Jeruzsálembe költöztetését. FRISSÍTÉS: A kormányfő állítja, hogy „személyes véleményét”  mondta el.

Viorica Dăncilă miniszterelnök az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnapi rendezvényének vendégeként Washingtonban jelentette be, hogy Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. „Dăncilă miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés" – idézte Klaus Johannis államfőt az elnöki hivatal közleménye.

A dokumentum szerint a végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával – alkotmányos hatáskörének megfelelően – az államfő fogja meghozni.

FRISSÍTÉS: Az elnöki hivatal tiltakozására válaszul Viorica Dăncilă változtatott az álláspontján, és romániai idő szerint vasárnap este már azt nyilatkozta: „személyes véleményének” adott hangot, amikor az AIPAC rendezvényén Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe való költöztetéséről beszélt.

„Nem azt mondtam, hogy én költöztetem át a nagykövetséget, hanem azt, hogy betartva az alkotmány előírásait, szerintem meg kellene tennünk ezt a lépést. Csalódtam az államfőben, amiért azt mondta, hogy nem cselekedtem helyesen, hiszen én az alkotmányos előírások tiszteletben tartását javasoltam” – idézte a Hotnews a kormányfőt.

A miniszterelnök szerint az AIPAC rendezvényén tett nyilatkozata belefér a „véleménynyilvánítás szabadsága” kategóriába, és azt is mondta, hogy szeretne megbeszélést folytatni Johannisszal a témáról. „Az, hogy átköltöztetnénk a nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe, és közelednénk az Amerikai Egyesült Államokhoz, valamint Izraelhez, nem jelenti azt, hogy eltávolodnánk az Európai Uniótól. A végső döntés az alkotmány értelmében az elnök kezében van” – tette hozzá Dăncilă, megemlítve azt is, hogy ha Johannis elutasítja az izraeli nagykövetség költöztetésének tervét, fontolóra veszi az összes válaszlépés lehetőségét, akár még az alkotmánybírósághoz is fordul.

Kapcsolódók

Kimaradt?