Sürgősségi kormányrendelettel oldanák meg a polgármesterek speciális nyugdíját

Sürgősségi kormányrendelettel fogják elfogadni a közigazgatási törvénykönyvet - jelentette ki pénteken Craiován Vasile-Daniel Suciu regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter. 

A Dolj megyei polgármesterekkel tartott találkozó alkalmával Suciu megkérdezte az elöljárókat, mi a véleményük a közigazgatási törvénykönyv PSD által kidolgozott tervezetéről. Hozzátette: az említett törvénykönyvet sürgősségi rendelettel fogja elfogadni a kormány, mert többé már nem számíthatnak más pártok, illetve az államfő jóindulatára. 

A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Daniel Suciu úgy vélekedett: a polgármesterek közösség szolgálatába állított tevékenységéért járó tiszteletet úgy lehet kifejezni, ha pluszjárandóságban részesülnek nyugdíjba vonulásuk után. "Ez a törvénykönyv vagy sürgősségi kormányrendelettel, vagy a kormány felelősségvállalásával fog átmenni, ha szükséges" - nyomatékosította Suciu. 

Lia Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt képviselője is megerősítette, hogy azt tartja járható útnak, ha a közigazgatási törvénykönyvet sürgősségi rendelettel fogadnák el, ugyanis az alsóházban ingatag a koalíció fölénye, és az ellenzék teljes erővel igyekszik megakadályozni a kódex elfogadását. 

Az alkotmánybíróság 2018 november 6-án teljes egészében alkotmányellenesnek minősítette a közigazgatási törvénykönyvet, amely speciális nyugdíjakat irányozna elő a helyi választott képviselőknek. Az alkotmánybíróság akkori közleménye szerint a testület egyöntetű szavazattal adott helyt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP), valamint Klaus Iohannis államfő által emelt alkotmányossági kifogásnak. 'Az alkotmánybíróság egyrészt megállapítja, hogy a törvényt anélkül fogadták el, hogy egyeztettek volna a Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal (CES) (...), másrészt a törvény elfogadásának folyamatában sérült a kétkamarás parlament alkotmányos elve" - írta az alkotmánybíróság tavaly novemberi közleményében. 

A törvénykönyv ellen Klaus Iohannis államfő 2018. július 31-én emelt alkotmányossági kifogást. Az elnök indoklása szerint alkotmányellenes az a mód, ahogyan a törvénykönyvet a parlament elfogadta, mert a képviselőház olyan fontos változtatásokat eszközölt, amelyeket a tervezetet első házként tárgyaló szenátusnak nem volt alkalma megvitatni. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy nincs rendezve a fölé- és alárendeltség a miniszterelnök és a miniszterek között. 

Az államfő szerint ellentmond az alkotmánynak az az előírás, amely szerint biztosítani kell a kisebbségek anyanyelvhasználatát azokon a településeken is, ahol ezek számaránya nem éri el a húsz százalékot. 

A PNL és USR óvása szerint ellentmond az állampolgárok közötti egyenlőség elvének az a cikkely, amely speciális nyugdíjakat biztosít a helyi választottaknak. Mindezek mellett a törvénykönyv lehetőséget teremtene arra, hogy a most magas rangú köztisztviselők által betöltött fontos tisztségekbe politikai alapon nevezzenek ki embereket, ami ellentmond a közigazgatás politikamentesítésére tett európai uniós vállalásnak - érveltek az óvás megfogalmazói. 

Kapcsolódók

Kimaradt?