Viorica Dăncilă is elégedetlen az autópálya-építés ütemével

Jogosan elégedetlen a romániai lakosság a szállítási infrastruktúra fejlesztésének ütemével, ugyanakkor azonban "ki kell mondani a teljes igazságot", miszerint a PSD-kormányok 500 kilométernyi autópályát építettek, míg az előző kormányok nulla kilométert - hangoztatta Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn Craiován.

Az európai járműipari fórum megnyitóján mondott beszédében kiemelte, a kormány módosított a vonatkozó törvényi kereten az infrastruktúrafejlesztések elősegítése érdekében, és további intézkedéseket fog hozni e célból. Hozzátette, a szállításügyi miniszter tudja, „mekkora teher nehezedik a vállára”, de a kormány vállalta, hogy szembenéz a kihívással. "Jogosan elégedetlenek az emberek az ezen a téren végzett munka ütemével. De ki kell mondani a teljes igazságot: a meglévő autópályákból több mint 500 km-nyi a PSD-kormányok idején épült. Más kormányok idején nulla kilométer autópályát építettek" – fogalmazott.

A miniszterelnök rámutatott, az ország évek óta küzd azzal a "teljesen elhibázott" mentalitással, miszerint Romániának nincs szüksége sztrádákra, ugyanakkor egyesek akadályokat görgetnek az autópálya-építés útjába.

"Igen, alapvető fontosságú probléma ez Románia jövendőbeli fejlődése szempontjából, amelyet azonban nem cirkusszal és politikai nyilatkozatokkal lehet megoldani, hanem úgy, hogy vállvetve dolgozunk" – nyomatékosította Dăncilă.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?