Kórházba került Liviu Dragnea PSD-elnök

Porckorongsérvvel kórházba került vasárnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Elképzelhető, hogy Liviu Dragneát megműtik.

A PSD főtitkára, Codrin Ștefănescu a sajtónak elmondta: a pártelnöknek vasárnap a Brăila megyei szervezet tisztújító értekezletén kellett volna részt vennie, de már szombaton nagyon erős hátfájdalmakra panaszkodott. Szavai szerint Liviu Dragnea „alig állt a lábán”.

Környezete tanácsára a pártelnök kivizsgáltatta magát egy bukaresti kórházban, és azonnal beutalták, mert kiderült, hogy kettős porckorongsérve van. Az orvosok véleménye megoszlik arról, hogy meg kell-e műteni. „Két sebész úgy véli, hogy operációra van szükség, kettő pedig a kezelést tartja célravezetőnek. Újabb vizsgálatok után döntenek” – részletezte Ștefănescu.

A főtitkár közölte azt is, hogy a pártelnök gyengélkedése miatt lefújtak több jövő heti eseményt, így például nem mutatják be a PSD európai parlamenti jelöltlistáját. Az ellenzéki sajtó emlékeztet, hogy Liviu Dragneának hétfőn jelen kellett volna lennie a legfelsőbb bíróságon, az ellene zajló bűnvádi per tárgyalásán.

Kapcsolódók

Kimaradt?