Semjén Zsolt az RMDSZ központi rendezvényén: 1848 csoda volt

Az egyetemes magyarságnak is szüksége van arra, hogy minél több erdélyi magyar képviselje az összmagyarságot az Európai Parlamentben – jelentette ki pénteken Semjén Zsolt Nagyváradon, az RMDSZ központi március 15-i rendezvényén. Kelemen Hunor szövetségi elnök arról beszélt: csak állandó építkezéssel lehet elérni, hogy az erdélyi magyarság élet- és versenyképes közösség maradhasson a pragmatikus transzilvanizmus jegyében. 

A Himnusz közös eléneklésével kezdődött Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál Nagyváradon az RMDSZ központi rendezvénye. Elsőként Ioan Mihaiu, Bihar megye prefektusa olvasta fel Viorica Dăncilă román miniszterelnök március 15-i üzenetét, majd Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetet Csige Sándor, Magyarországi kolozsvári főkonzulátusának képviselője tolmácsolta.

Az EP-ben kell megvédeni értékeinket

„Ancient rezsimek ellen tört ki a forradalom” – mondta ünnepi beszédében Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök- helyettese, aki 1848 tavaszát és 1956 őszét egyaránt világraszólónak nevezte, mert bár mindkét forradalom elbukott, egyik sem volt hiábavaló. A politikus felidézte 1848. március 14-én a bécsi gyors érkezését, amely meghozta a forradalom hírét, a pesti eseményeket és Nagyváradnak a forradalomban játszott szerepét is, hiszen itt találkozott Kossuth Lajos Bem apóval, itt volt a lőszergyár mellett az az ágyúgyár, ahol a „Ne bántsd a magyart” feliratú ágyúkat gyártották.

„1848 csoda volt, szép, tiszta őszinte” – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki arra figyelmeztetett: ma a nagyváradi, bihari, erdélyi magyarok jogait, az európai parlamentben kell megvédeni, ahogyan értékeinket is. Fontos szavazni, hogy minél több erdélyi képviselő képviselje az összmagyarságot, hangsúlyozta Semjén Zsolt, aki beszédét azzal zárta: az erdélyiek mindig számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra, és Magyarország is számít rájuk. A beszéd után Hegedüs Szabolcs és Sándor Ferenc adta elő a Nemzeti Dalt

Erős kárpát-medencei képviselet

Nagyváradnak, Biharnak olyan hősei vannak, akik meghatározták a forradalom menetét, mondta ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: Váradra jövet Bihardiószegen az Irinyi testvérek, József és János szobrát avatták fel, s bár azt mindenki tudja, hogy Irinyi János találta fel a gyufát, azt már kevesebben, hogy Kossuth Lajos őt bízta meg a puskaporgyártás és ágyúöntés felügyeletével, testvére, József pedig a forradalom 12 pontjának megfogalmazója volt.

„Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál – idézte Szacsvay Imre mártír jegyzőt Kelemen Hunor. – 171 év múltán továbbra is a szabadság az első nekünk. Az erdélyi magyar közösség szabadsága. Az egyenlő jogok. És a testvériség az itt élő többségi nemzettel, meg a többi kisebbséggel. Ma nem gyártunk lőport, de továbbra is szükségünk van Szacsvay Imre bátorságára, Irinyi József tisztánlátására és Irinyi János tudására.”

Amikor magyar közösségünk szabadságáért harcolunk, nem elvenni akarunk másoktól, amikor a méltóságot kérjük számon, nem akarjuk elvenni mások méltóságát, ahogyan nemzeti és közösségi szimbólumaink használatával sem veszünk el semmit román barátainktól, de a gyűlöletbeszédre válaszolunk, megvédjük nemzeti szimbólumainkat is – fogalmazott beszédében Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint ma is embert próbáló időket élünk itthon és Európában, és megtanultuk, hogy csak magunkra számíthatunk. A politikus az Európai Kisebbségvédelmi Kezdeményezésre kitérve arról is beszélt, hogy erős kárpát-medencei képviseletre van szükség, hiszen például azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió rendezze az őshonos kisebbségek ügyét. Kelemen Hunor beszédét a cserkészfogadalom letétele követte.

Orwellt és a SRI-igazgatót idézte Szabó Ödön

George Orwell 1984 című regényéhez fordult beszédében Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, aki megemlékezett Kossuth Lajos halálnak közelgő 125 évfordulójáról is. Orwell regénye pontosan írja le a társadalmat, amiben élünk – mondta a politikus, aki reméli, ez nem jelenti a jövőt is. A technológia fejlődésével eljutottunk oda, hogy minden lépésünkről tudnak, ellenőrizhetnek, bár a totális kontroll még nem valósult meg.

„Szembesülni kellett azzal azonban, hogy a SRI vezetője azt mondja, a magyar közösség nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Horváth Anna, Antal Árpád, Ráduly Róbert, Borboly Csaba, Mezei János és újabban a Pásztor Sándor ellen folyó vizsgálatok perek a megfélemlítés eszközei is” – jelentette ki Szabó Ödön. Szavai szerint ezzé változott mára az 1848-as forradalom egyik jelszava, a szabadság, Nyugat-Európában pedig azzal szembesülnek, hogy Franciaországban betiltják az apa és az anya szó használatát egyes nyomtatványokon.

Ami az egyenlőség fogalmát illeti, ameddig Marosvásárhelyen egy nap alatt megtalálták a románellenes feliratok szerzőjét, addig Nagyváradon több mint egy hónapot kellet várni, hogy azonosítsák a tettest, kai megpróbálta felgyújtani a magyar zászlót, példálózott Szabó Ödön. Az ügyvezető elnök az Erdélyi Magyar Néppárt politikusait is bírálta a zászló-ügy kapcsán, azt is hozzátéve: a néppárt nagyváradi székházán nincs magyar zászló. „Európában sincs egyenlőség, hiszen nem hasonlítható a helyzetünk például a finnországi svédek helyzetéhez” – tette hozzá.

Szerint a testvériség eszméje is sérült, Romániában egyfajta káini testvériség van, hiszen a két világháború között a földreformot a magyar közösség kárára hajtották végre, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanokért ma is harcolni kell. „Mi tiszteletet, békességet, egymás érzékenységének figyelembe vételét ajánljuk, és kérjük. Ez a mi testvériségi ajánlatunk és elvárásunk az itt élő románsággal szemben” – mondta Szabó Ödön.

Beszéde után II. Rákóczi Ferenc és Mátyás király mellszobrait leleplezte le Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, a szobrok  Belényesújlakra és Belényessonkolyosra kerülnek majd. A megemlékezést koszorúzás zárta, majd a huszárok vezetésével elindult a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig, ennek megkoszorúzásával fejeződtek be a nagyváradi rendezvények.

Kapcsolódók

Kimaradt?