Winkler Gyula: ki kell állnunk a magyar ügyért Európában

„Ma erős képviselettel, szövetségesekkel lehet és érdemes harcolni a magyar ügyért, Piski pedig mindig arra emlékezteti a magyarokat, hogy kis közösség is megnyerheti a számára fontos csatákat” – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke pénteken Piskin, a római katolikus templomkertben, ahol emléket állítottak a Sztrigy folyón átvezető hídért folytatott legendás csatának és ahol a Hunyad megyei `48-as ünnepségek hagyományosan kezdődnek.

„A piski csata egyik kiváló példája annak, hogy túlerővel szemben is lehet győzni, hogy nem mindig a számbeli többség visz mindent, hogy kis közösség is megnyerheti a számára fontos csatákat, megvalósíthatja fontos célkitűzéseit. Talán a hely szelleme teszi, talán a mindig számbéli kisebbségben élő dél-erdélyi magyarok évszázados konokságának köszönhető, de a Hunyad megyei magyarságnak ma is van szava ebben a térségben. Olyan közösség vagyunk, amely kis létszáma ellenére építkezik, fejlődik, intézményeket teremt és fenntart. A demográfiai fogyás ellenére vannak terveink, mert úgy érezzük, nemcsak álmaink lehetnek, de van magyar jövőnk is itthon, Hunyad megyében” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Winkler Gyula. Az EP-képviselő kiemelte, azért fontosak a nemzeti ünnepek, mert megerősítenek hitünkben, erőt adnak a hétköznapokhoz, hogy meg tudjunk maradni magyarként szórványban is.

„Nekünk 2019-ben is meg kell vívnunk küzdelmünket a szabadságunkért. Ma nem háborúkban fegyverekkel, hanem erős magyar képviselettel, szövetségeseinkkel harcolunk a magyar ügyért. Nem mindegy, hogy mekkora a sereg, amikor szabadságunkért harcolunk. Azért kell megerősítenünk a magyar képviseletet az Európai Parlamentben, hogy kellő súllyal folytathassuk a szabadságunkért folytatott küzdelmet. Akkor tudjuk sikerre vinni törekvéseinket, ha közösségünk mellettünk áll. Május 26-án, az európai parlamenti választáson újabb próbatétel előtt állunk: fel kell mutatnunk közösségünk erejét, összefogva a Kárpát-medencei magyarokkal, ki kell állnunk a magyar ügyért Európában” – mondta Winkler Gyula, összefogásra buzdítva a magyarokat Hunyad megyében, Erdély-szerte és az egész Kárpát-medencében.

A rendezvényen Emil Ioan Rîşteiu, Piski polgármestere köszöntötte a Hunyad megyei magyarokat, Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Széll Lőrincz, az MKT elnöke olvasta fel. Az ünnepségen felléptek a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai, forradalmi dalokat énekelt a Gyimesvölgye Férfikórus. Műsorvezető Csatlós Zsófia Erzsébet, az RMPSZ Hunyad megyei elnöke volt.

Hunyad megyében a délutáni órákban Déván, Vajdahunyadon, Petrozsényban és Lupényban szerveznek ünnepi műsorokat a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. Winkler Gyula este Besztercén a helyi magyar közösség március 15-ei ünnepségén vesz részt és mond ünnepi beszédet.

Kapcsolódók

Kimaradt?