Március 15.: több mint negyven településen ünnepelnek Kolozs megyében

Kolozs megyében több mint negyven településen, minden városban zajlanak megemlékezések március 15-én.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere pénteken elmondta: hétfőtől egész héten zajlanak Kolozsváron az ünnepi események, a megyében pedig 15. és 17. között.

Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke a megyei eseményekről beszélt: jelenleg több mint negyven településen terveznek eseményeket vagy 15-én, vagy 17-én, egyházakkal, néptánccsoportokkal, helyi civil szervezetekkel közösen – beleértve minden várost.

Elmondta azt is, a szövetség korábban kezdeményezte, hogy március 15. hivatalos munkaszüneti nap lehessen, ezt azonban nem sikerült elérni. Antal kifejtette, bízik abban, hogy a MinoritySafepack gyakorlatba ültetése akár ebben is segíthetné az erdélyi magyar közösséget.

Oláh Emese kifejtette: minden évben azon dolgoznak civil szervezetekkel és történelmi egyházakkal, hogy „civilizált és felemelő” ünnepséget szervezzenek. Hétfőn kezdődnek idén a rendezvények, ezekről részletes beszámolót itt lehet olvasni. Szerveznek népdalversenyt, meseíró- és rajzversenyt, történelmi előadásokat, és ekkor mutatják be a Magyarok Romániában dokumentumfilm-sorozat ötödik részét is.

15-én hagyományosan 9 óra 30 perctől történelmi játszóházat szerveznek, tíz órakor a Protestáns Teológia Intézet előtt gyülekeznek, majd 11 óra 15 perctől indul el a zászlós ünnepi felvonulás. Az útvonal idén változik a Szent Mihály-templom felújítási munkálatai miatt, az ökumenikus ünnepség a Szentháromság-templomban (piarista templom) zajlik 12 órakor.

A Biasini szállodához 12:45-kor indulnak, ahol a díszünnepséget tartják meg. Idén itt egy felújított táblát koszorúznak majd meg úgy, hogy „láthatóbb, tisztább és szebb” legyen a restaurált tábla – hangzott el. Délután 5 órakor Mátyás szülőháza előtt emlékeznek meg, a Blériot kávézóban Ady-estet tartanak szintén ebben az időpontban, 6 órától pedig kulturális műsor zajlik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Oláh Emese elmondta, úgy gondolja, ebben az évben sem az erdélyi, sem a székely zászló megjelenítése nem fog gondot okozni, ezért mindenki belátása szerint kell döntsön erről.

Kapcsolódók

Kimaradt?